Egy blogon keresztül találam meg egész véletlenül ezt a beatbox előadót. Nem a hagyományos értelemben beatboxol, csak úgynevezett “loop”-okat vesz fel, ami egy 4 negyedes ritmus, ezt forgatja egy sampler (vagy inkább loop station) nevű eszközzel amit különböző effektekkel tesz olyanná mintha egy együttes része lenne és erre énekel, rappel.
Érdekessége, hogy amolyan street-art zenész aki bejárta már a világot Olaszországtól Hollandiáig. Ha jól tudom nálunk még nem volt de már dolgozunk rajta:D Legutóbbi – és azt hiszem egyetlen – albuma is azt a címet kapta, hogy “Live in the Street”. Zenéje inkább a raggae és a drum&bass felé hajlik, de tartalmaz hiphop elemeket is. Inspirálja Bobby McFerrin, Bob Marley, Seal és a hip-hop műfaj szinte összes irányzata és az utca, rühelli a tévét!:) Mellette segít még két társa is, és így igazából egy együttesnek is mondható a társulás. Az album 4000 forint körüli összegért megvehető a PayPal-on keresztül.
Megnyerte az idei Bedfordban rendezett Boss’ Loop Station Championships-et is, ahol hozzá hasonló tehetségek léptek fel.
Kurt Donald Cobain 1967. február 20. –án született, és sajnos 1994. április 5-én önkezével végett vetett hányatott életének. ma lenne 42 éves).
Ő volt a Nirvana nevű Seattle-i rockegyüttes énekese, szövegírója és gitárosa. Szerepe nem csak azért volt meghatározó, mert az együttes frontembere és elsőszámú szövegírója volt, hanem mert ő volt a Nirvana „spirituális középpontja” is. Az együttes befutásával amerikai és nemzetközi híresség lett belőle, amit nem tudott feldolgozni.
Búcsúlevelét itt olvashatjátok:
„Egy naiv alak szavai következnek, aki nyilvánvalóan szívesen panaszkodna elpuhult, hiszékeny ember módjára. Érthetően szeretnék fogalmazni ebben a levélben. Minden figyelmeztetés a punk rock 101 havibajából, mióta először találkoztam közösségetek erkölcsiségével – függetlenséggel átitatott ölelésével – nagyon igaznak bizonyult.
Túl hosszú ideje nem érzem már a zene hallgatásának vagy csinálásának izgalmát. Bűnösnek érzem magam emiatt – túl a szavakon. Például amikor a színpadon vagyunk, a fények kialszanak és elkezdődik a tömeg mániákus örvénylése, ez nem hat már úgy rám, ahogy Freddie Mercury-ra hatott, aki szeretni tűnt és elmerülni a tömeg szeretetében és csodálatában, amit én abszolút csodálok és irigylek.
Az igazság az, hogy nem tudlak bolonddá tenni titeket, senkit. Ez egyszerűen nem fair se veled, se velem. A legszörnyűbb bűn, amit el tudok képzelni az az, hogy ha szétbaszom az embereket a szarral, és úgy teszek, mintha 100%-osan jól érezném magam. Néha, mielőtt kimegyek a színpadra, úgy érzem, mintha egy blokkolónak kellene lennie valahol. Mindent kipróbáltam, már ami erőmből tellett, hogy értékeljem (és csinálom is, istenemre csinálom, de ez nem elég).
Értékelem a tényt, hogy én-mi annyi embert megérintünk és szórakoztatunk. Csak egy narcisztikus fazon képes akkor értékelni a dolgokat, amikor már elmúltak. Túl érzékeny vagyok. Kicsit idiótának kellene lennem, hogy újra érezhessem azt az eufóriát, amit még gyerekként. Az utolsó 3 turnén sokkal jobban elfogadtam az embereket, akiket személyesen ismertem és a rajongóinkat, de még mindig nem vagyok túl a frusztráción, bűntudaton és empátián amit mindenkivel szemben érzek.
Mindünkben van valami jó, és én azt hiszem egyszerűen túlságosan szeretem az embereket, annyira, hogy az már szomorúvá tesz. A kicsi, szomorú, érzékeny, „nem-méltányoló” Jézus. Miért nem élvezed egyszerűen? Nem tudom. Van egy istennő feleségem aki a nagyravágyástól és empátiától szenved, és egy lányom, aki túl sokat emlékeztet arra, ki is voltam régen, tele szerelemmel és kedvvel, mindenkit megcsókolva, akivel találkozik, mert mindenki jó és senki se bántja.
És ez megrémít a legbensőbb szintekig. Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy Frances a nyomorult, önpusztító, halott rocksztár lesz, amivé én lettem. Jól vagyok, nagyon jól vagyok és hálás, de hétéves korom óta gyűlölettel teltem meg az emberek iránt. Csak mert az embereknek úgy tűnik, hogy könnyű empatikusnak lenni. Csak, mert túlságosan szeretem és sajnálom az embereket. Azt hiszem. Az égő, émelygő gyomrom poklából köszönöm mindenkinek a leveleket és az aggódást az elmúlt években.
Túlságosan is szeszélyes, hangulatember vagyok. Nincs már nyugalmam többé és úgy emlékszem jobb kiégni, mint elbújni.
Béke, szeretet, együttérzés.
Kurt Cobain
Frances és Courtney, ott leszek az oltárotoknál. Courtney, kérlek folytatsd, Frances-ért. Az életéért, ami sokkal boldogabb lesz nélkülem.
Nem egy Kung-Fu irányzatról van most szó, hanem egy punjabi együttesről. Punjabi MC-hez hasonló pörgős, punjabi folk zenével kevert hip-hop (és mindenféle:D) muzsikát játszanak. Két testvérről van szó (Raj, Pops), és nem összekeverendőek az orlandói Tigerstyle-al, mert ők HC zenében pörögnek. A zenéikben a tablától kezdve a gurmat sangeet-ig (ez az ősi művészete és tudománya Siri Guru Granth Sahib szent bibliájának) felhasználják az indiai és punjabi folk hangszereit, amik használatát 10-11 éves koruk óta tanulják.
Első fellépésük, mint DJ-k, Skóciában, 1997-ben volt, akkor még Desi Bombsquad Sound System névvel, ekkor még Bhangra színdarabokhoz írtak zenéket. 2000-ben alakultak Tigerstyle formációvá, és adták ki első lemezüket ami a “The Rising” címet kapta, ami még a Bhangra vonalat követte. Ez az albumuk az első héten a top listák 9., a következő héten pedig az 1. helyére repítette őket, ezt követően további nyolc hétig vezették a listát.
Máig rengeted projectben vettek részt és persze zenéjük is változott, és nagy erőkkel dolgoznak új albumukon. Addig is nem árt belehallgatni a régebbiekbe, mert akár még punnyadt házibuli esetén is jól jöhet, egy dugi Tigerstyle CD:)
Nem kifejezetten programajánló ez (inkább előadó ajánló), inkább szeretném ha a megnyitnátok elméteket a művészet már már olimpuszi magasságaiba és megértenétek ami nekem nem sikerült:) Rákattantam a last.fm-re (rajongóknak annyit, hogy eddig azért nem hallgattam, mert valamilyen ostoba oknál fogva azt hittem hogy ezen csak ilyen demokat lehet hallgatni hogy megvétel előtt belehallgassak a számba, de mégse). Na szóval rákattantam, és többórás hip-hop adás hallgatását megunva, rákerestem a Metallica-ra. Ki is dobta, külön rádiócsatornával, amin Metallica feldolgozások hallhatók, eddig semmi különös, de egyszer csak felcsendült Bugotak – aki nem tudná egy szibériai előadóművész, és tradicionális népi alapokon tolja a rock&rollt ÉS szibériai nyelven (nem tudom mi a hivatalos nyelv:( ), dalaiban felcsendülnek a népi hangszerek amiket vegyít, jelen esetben a Metallica klasszikus hangzásával, amolyan akkusztikus remixként – és elém tárta az eddig ismeretlen (néha picit hamis) hangok színes orgiáját, amit a Nothing Else Matters feldolgozásával sikerült elérnie. De ha nem hiszitek hallgassátok meg ti is:) Akinek bejött, az ingyen letöltheti a teljes albumot a last.fm-ről.
Utólagos elnézését kérem minden Bugotak rajongónak, nem szándékom köpködni egy művészt sem, de ez mellett nem tudtam elmenni szó nélkül:)
