Harmadik nagylemezével rukkolt elő a Mantra Porno zenekar. Az új anyag címe – Kérek Lakást – sokat elárul a korongra került 8 dal és 3 remix hangulatáról: egy generáció lusta, szexis, naiv, ugyanakkor mégis bájos szárnypróbálgatásait követhetjük nyomon.

A zenekar 2006 óta nem adott ki lemezt, ezért már nagyon vártuk ezt a korongot.

Idén az MR2 Petőfi Rádió legendás 8-as stúdiójába kaptak lehetőséget, ahol az Akusztik című műsorban már a mostani, Kérek Lakást lemezről is játszottak dalokat. A korong egy jelentős hazai és nemzetközi bázissal bíró kiadó, a MamaZone (Turbo, Nemjuci, Frenk, Jurij, Takáts Eszter, stb.) gondozásában jelent meg.

A lemez anyaga sok újdonságot tartogat: a korongon – az eddig megszokottakkal ellentétben – magyar nyelvű dalok is szerepelnek. Az elmúlt években a csapat más-más énekesnőkkel dolgozott együtt, ezért az énekhangok változatossága is szembetűnő. A koncertre járó közönség szerencséjére, az elektronikus hatások és a pörgős számok megmaradtak az új albumon is, amely ezúttal a Mantra Porno által megálmodott „álnaiv pop” hangzásvilágot valósítja meg. Ezzel együtt azonban a már megszokott eklektikus zenei fúzió sem marad el a bandától. A Mantra Porno híresen egyedi módon ötvözi a modern zenei technikákat a hagyományos rockzenei elemekkel, de bátran kacsintgat más zenei stílusok felé, mint az acid-jazz, pop, disco, raggea. A stílusosan különböző lakásokban rögzített felvételek kiválóan szólalnak meg annak ellenére, hogy a zenekar mindig is ragaszkodott a szobapróbák alkalmával begyakorolt és konyhastúdióban felvett dalokhoz.

Az új anyaghoz új klip is készül, mely a címadó Kérek Lakást dalt önti képekbe. Az új album már  megvásárolható a Wave, Deep, Mammut Music Store, Media Markt és Szaturn üzletekben, valamint országszerte az Alexandra Könyváruházakban. Interneten a dalok.hu és a korlatlanzene.hu oldalakról pedig már most letölthető.

KÉREK LAKÁST:

1. Kérek lakást, 2. Isten Férfi, 3. Valami, 4. Pussycat, 5. Xsual Fantasy, 6. Űrpásztorlány, 7. Kétely, 8. Valami Kettő, 9. Xsual Fantasy (I’mmix), 10. Disco Galaxy (penthouse mix), 11. Pussycat (bedroom mix)

Itt belehallgathattok az új albumba http://www.soundcloud.com/mantraporno

http://www.mantraporno.hu
http://mantraporno.hotband.hu
http://www.facebook.com/mantrap0rn0 – Lájk
http://myspace.com/mantraporno

JÁTÉK:

Két szerencsés most megnyerheti ezt a nagyszerű albumot. Válaszolj helyesen az alábbi kérdésekre és küld a megfejtést az egres@culturepub.hu-ra holnap délig.

1-Melyik évben alakult a Mantra Porno zenekar?

2-Hogy hívják a zenekar dobosát?

A norvég Dimmu Borgir idén kissé megfogyatkozva és vadonatúj imidzzsel, valamint egy brutál erős albummal tért vissza. A rajongókat sokkolta az a korábbi bejelentés, miszerint a szimfonikus hangzásért felelős billentyűs, Mustis, valamint az operás, tiszta énekhangot adó basszusgitáros, I.C.S. Vortex elhagyja a bandát.

Sokan úgy hitték, ez a Dimmu Borgir végét is jelentheti és ugyan valóban kár a zenét nagymértékben színesítő két zenészért, azért ne felejtsük el, hogy a zenekar két alapítótagja már e két meghatározó alak közreműködése előtt is óriási lemezeket írt. Ennek tudatában én mindenféle félelem nélkül mertem nekilátni az új lemez fogyasztásának.

Bár a kritikusok és a rajongók körében a mai napig vitatéma, hogy a Dimmu Borgir eléggé hiteles képviselője-e a black metal műfajnak, vagy csak egy jól összerakott, kommersz marketingfogás, személy szerint nekem sosem volt kétségem az előbbi felől.

A lemezen minden eddiginél epikusabb és összetettebb stíluskavalkád vár ránk.

Először arra gondoltam, hogy az Abrahadabra már jóval túllőtt a célon, de úgy gondolom, nincs értelme túlzással vádolni egy olyan zenekart, ami megjelenésében és hozzáállásában már a kezdetektől fogva ennyire extrém volt.

Nyilván sokakat elriaszt, vagy taszíthat az, hogy a zene mellett a külsőségek is ennyire hangsúlyosak, de ebben az esetben végülis megvan (és mindig is megvolt) az összhang a kettő között.

A korongon még mindig leginkább a black metal jellegzetes ismérveit hallhatjuk, -túlnyomórészt szélvészgyors alaptempó és -riffelés (amit a gitárosok olykor a rájuk már jellemző katonásan szigorú, vagy gallopozós, menetelős témákkal bolondítanak meg), és természetesen Shagrath embertelen károgása, hörgése-de ami a zene metal részét illeti, a korábban beépült thrash-metalos, gótikus, stb. elemeket is megtartották a srácok. Szimfonikus elemekben is bővelkedik a lemez, méghozzá talán minden eddiginél erősebben és még hatásosabban.

Ez a szimfónikus hatás végig kíséri a zenekart, ami kifejezetten tetszetős. Azt azért megjegyezném, hogy az ezen a lemezen elsőként szereplő dobos, a Vaderből importált és a Hellhammert váltó Daray is nagyon korrektül, egyszerre ízlésesen és brutálisan üti/veri/rúgja a bőröket.
Egész döbbenetes a stílus: egy teljesen új és mégis a régihez hasonló sötét horror-hangulat, ami zeneileg a Cradle of Filth és a Therion ismertetőjegyeit is magába szippantotta és azt hiszem, mindenféle elfogultság nélkül mondhatom, hogy túl is nőtt rajtuk.

Ezen párhuzam nem csupán a nagyzenekar és a kórusok jelenléte miatt adódhat, hanem Snowy Shaw miatt is. A különleges orgánummal bíró énekest egyenesen a Therionból vette kölcsön a csapat és nagyrészt ő hivatott helyettesíteni Vortex különleges énektémáit, de szerintem legtöbb helyen mégsem illik a hangja a képbe. Inkább a másik két vendégénekesé: a „Gateways” című dalban kisegítő hölgy éneke nem csupán a korábbi másoddalnok hangját és stílusát idézi meg tökéletes módon, de Shagrath őrült és kíméletlen előadásmódjához is jobban passzol, mint Shaw heavy metalos hangja.

A záró tételben pedig nem kisebb figura tűnik fel, mint Kristoffer „Garm” Rygg (Ulver, Arcturus, Borknagar), aki mint mindig, most is óriásit alakít. A nagyzenekarnak is köszönhetően minden dalnak saját arculata van, még annak ellenére is, hogy általában rövid, nem ritkán mindössze egy szavas, vagyis rendkívül egyszerű refrénjük van. Az biztos, hogy az Abrahadabra egy jól átgondolt és megkomponált lemez, amely az első pillanattól kezdve jó magasra teszi a lécet és a színvonal nem is esik ezután sem.

A korongon helyet kapott egy a csapat nevével fémjelzett dal is, amely egy igazi metal induló, középtempós menetelésre emlékeztet és természetesen himnikus magasságokba tör. Érdemes még kiemelni a „Ritualist” című tételt, ami a black metal legnagyobb őseinek is tiszteletére válna és annak minden kellékét felhasználja: a félelmetes, láncot csörgető intró után egy szép akusztikus témával indít, amit végig megtartva szép egyenletességgel építkezik fel, majd kíméletlen brutalitással száguld a nóta az epikus refrénig – egyszerűen zseniális.

Az „Endings and Continuations” szintén az album legnagyobb pillanatai közé tartozik összetettsége révén, amire Shagrath és Garm párbeszéde teszi fel a koronát.

Mit kapunk ettől a lemeztől? Elsöprő erőt, a már megszokott és igen kedvelt fenséges, monumentális és sötét atmoszférát, zúzós, pörgős dalokat.

Az együttes tagjai:
Shagrath – ének, billentyűk
Silenoz – ritmusgitár
Galder – szólógitár

Közreműködők:
Snowy Shaw – basszusgitár, ének
Daray – dobok
Agnete Kjølsrud – ének
Garm – ének
Norvég Rádió Zenekar
Schola Cantorum kórus

Track list:
1. Xibir
2. Born Treacherous
3. Gateways
4. Chess with the Abyss
5. Dimmu Borgir
6. Ritualist
7. The Demiurge Molecule
8. A Jewel Traced Through Coal
9. Renewal
10. Endings and Continuations

Kiadó: Nuclear Blast

“Igazoltan hiányoztam a lemezstúdiókból az elmúlt négy évben, hiszen szinte végig színpadon voltam. A katona imája az utóbbi egy év turnéjának szüneteiben íródott” – mondta Ákos, aki egy hete mutatta be a sajtónak új albumát. A népszerű énekes-dalszerző friss korongján tizenhárom új szám szerepel, köztük a Szindbád dala, amely kislemezen már korábban megjelent és fél éve vezeti a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) single listáját.

A CD mellett az új Ákos-kiadvány egy DVD-t is tartalmaz, amelyen az album háromféle hangminőségben is meghallgatható, rajta van a Szindbád dala videoklipje, egy csaknem kétórás werkfilm az idei turné előadásairól, valamint két dal koncertváltozata.

A katona imáján rockosabb, elektronikus, akusztikus hangzás és vonóskar egyaránt helyet kapott, a felbukkanó stílusok között még a blues és a rhythm and blues is jelen van.
“Az ember formai játékokkal próbálja érdeklődését fenntartani saját dolgai iránt. A Nézz szembe vele című dalban az r’n'b-s elemek inkább az önirónia kategóriájába tartoznak, persze nem titkolom, hogy kicsit célom volt a szokatlanság” – mondta Ákos a sajtóbemutatón.

Mint kifejtette, több mint húsz éve tartó szólópályafutása fényében kívülről talán úgy tűnik, mintha garantált lenne a siker számára, ám ő ma is úgy érzi, hogy folyamatosan bizonyítania kell.

“Nem gondolom magam zenésznek, nekem hosszú ideig tart, amíg megtalálom egy-egy hangszeren, amit előzetesen elgondoltam. Vállalom, hogy képzetlen vagyok, de így olyan területekre is sikerül odatévednem, amelyekre zenész nem menne” – fogalmazott Ákos. Viccesen megjegyezte: az önkontroll teljes hiányát mutatja nála, hogy néhány basszusfutamot is ő játszott fel a lemezre.

Új albumának dalait Ákos kettő kivétellel egyedül jegyzi; A fénybe nézz és a Szeress így című számot közösen írta Szakos Krisztiánnal, aki billentyűs hangszereken és gitáron játszott a lemezen, és a hangszerelésben is részt vett. A fénybe nézz klipje az album megjelenésével egy időben készült el; a kisfilmet, amely egy budapesti hangárban és egy horvátországi szigeten forgott, Ákos maga rendezte, és külön érdekesség, hogy feltűnik benne édesapja is. Ákos beszélt arról, hogy az album címadó dala a nyolcvanas évek hangszerelését idézi, a Játékharc kifejezetten Police-osan szól, az Óda (közreműködik Pejtsik Péter, az After Crying csellósa) balladisztikus, a Kéz a tarkón pedig filozofikus hangvételű, akárcsak a korábbi Ákos-albumok záródarabjai.

“Volt olyan szám, amelynek szövegét a rólam szóló internetes hozzászólások ihlették, de azért a dal számomra továbbra is szakrális közeg, a színpad pedig szakrális tér” – jegyezte meg Ákos. A katona imája című lemez hangmérnöke Lepés Gábor (Balkan Fanatik) volt, a keverésben és a maszterben Sellyei Tamás volt a közreműködő. Az új kiadványt Lengyel Boldizsár grafikus tervezte, a fotókat Emmer László készítette.

A szerzői kiadásban megjelent új anyag Ákos tizenhatodik magyar nyelvű szólólemeze. Az énekes a nyolcvanas évek végén a Bonanza Banzai frontembereként lett ismert, szólóelőadóként több száz teltházas koncertet adott, munkásságát számos szakmai díjjal ismerték el. Készített verses hangjáték-albumot, hangoskönyvet, írt zenét színdarabhoz; idén nyáron az MTV Icon egyik siófoki koncertjén az ő dalait dolgozták fel zenésztársai.

Forrás: MTI

Slasht keveseknek kell bemutatnom. Tudjátok ő az a csupahaj, mindig cigiző dögös srác isteni gitáros tehetséggel megáldva, aki mellesleg a Guns & Roses-nak egykori gitárosa. Sokéve hallani, hogy szólólemezt készít. Most megjelent a várva-várt album, olyan sztárokkal, mint Lemmy, Kid Rock, vagy Ozzy Osbourne, de emeli a minőséget még  Fergie a  Black Eyed Peas üdvöskéje is.

A Ghost még felocsúdni sem hagy, Slash azonnal belecsap a húrokba és innentől nincs megállás, ebben a dalban, Ian Astburytől kapunk egy kicsit Cult-os, még azt is megmerem kockáztatni, hogy Guns n’ Roses-os hangzást, de a dal nagyon jó!

A Fergies számtól picit tartottam, de a Beautiful Dangerous, igaz nem annyira kemény, mint mondjuk egy Ozzys dal, de megállja a helyét, bár kicsit túl elektronukis Slash-hez. De a korong sokszínűségét növeli, ami nagyon jót tesz ma a rock zenének.

A Crucify The Dead című számot hallva, akik temetik Ozzyt, csalódni fognak, brutál jól nyomja, hisz neki a zene az igazi terápia. Lehet, hogy a színpadra már kissé megrogyva és homályos tekintettel lép föl, de amint az első riffeket meghallja, úgy nyomja a rock&rollt, mintha 20évet visszamentünk volna az időben. A 4. nóta a szóló turnéján előkerülő Myles Kennedy-vel készült a Back from Cali, azt hivatott bemutatni, hogy a turné bizony nagyon jó lesz! Aztán a Promise-ben előkerül Chris Cornell, akitől én nem sokat vártam, ugyanis mostani munkássága számomra nem túl vonzó, ő  egy ideje inkább égetni szokta magát… itt viszont egyáltalán nem lett rossz az együttműködésük. A By The Swordban Andrew Stockdale énekel, vagyis inkább nyávog, ennél ő szerintem sokkal jobbat tudna, ez a nóta picit Led Zepp-es hangulatú, a zene itt is perfekt. A Maroon 5-ból Adam Levine sajnos folytatja a nyávogást a Gotten-ben. Ezt picit unplugdosabb, alteresebb zenei aláfestéssel teszi.

A következő track a kedvencem, Lemmy reszelős hangjával és Slash brutálisan pörgő játékával ez a Doctor Alibi. Olyan perfekt duót kapunk végre az arcunkba, hogy máris utazunk velük a rock vonatán, fantasztikus!!

A Watch This, picit olyan, mintha Slash egy koncert előtti próbán jammelne egy jóízűt, Dave Grohl-al és az ős haver Duff McKagannal. Ittvan Kid Rock is az I Hold On-ban. Füstös, rekedt hang, ami mára Bon Jovi-ra hajazó slágereket énekel, picit lagymatag stílusban. Na, a Nothing to Say végre kemény darab, szaggatott és mély riffekkel… Az Avenged Sevenfold-os M. Shadows állatiasan ösztönös énekével. NA ezt nyomjuk csak vissza, micsoda gitározás, uhh. Myles Kennedy a Starlight-ban, olyan, mintha valamelyik régi Roses lassúzós nótát énekelné..De azt jól csinálja.
A Saint is a Sinner Too-ban Rocco DeLuca, alter-rock sztárral közös szerzeményt hallhatunk. Őszintén szólva ez a dal, számomra teljesen kakukktojás, nem is igazán értem a miértjét. Iggy a másik nagy mágus a We’re All Gonna Die-ban bizonyítja be, hogy öreg rocker nem vén rocker.

A korong alapötlete nagyon egyszerű volt. Slash olyan zenészekkel ‘vette körül magát’akikkel régóta együtt akart dolgozni – akikkel úgy gondolta, hogy valami igazán ütőset tud összehozni. Mivel mind profi zenészek és televannak kreatív és jó ötletekkel, ráadásul egyszerűen nem tudnak rossz zenét csinálni, ez az album csakis ilyen tökéletesre sikeredhetett!

01. “Ghost” (feat. Ian Astbury & Izzy Stradlin)
02. “Beautiful Dangerous” (feat. Fergie – Black Eyed Peas)
03. “Crucify the Dead” (feat. Ozzy Osbourne & Taylor Hawkins – Foo Fighters dobosa)
04. “Back from Cali” (feat. Myles Kennedy)
05. “Promise” (feat. Chris Cornell)
06. “By the Sword” (feat. Andrew Stockdale – Wolfmother)
07. “Gotten” (feat. Adam Levine – Maroon 5)
08. “Doctor Alibi” (feat. Lemmy Kilmister)
09. “Watch This” (feat. Dave Grohl – Them Crooked Vultures, Foo Fighters & Duff McKagan)
10. “I Hold On” (feat. Kid Rock)
11. “Nothing to Say” (feat. M. Shadows – Avenged Sevenfold)
12. “Starlight” (feat. Myles Kennedy)
13. “Saint is a Sinner Too” (feat. Rocco DeLuca)
14. “We’re All Gonna Die” (feat. Iggy Pop)

http://slash.ultimate-guitar.com

5 év után Damon Albarn 1998-ban alakult, virtuális együttese elkészítette harmadik albumát Plastic Beach címmel. Nálunk március 08-án jelent meg. Az Angliában minden eladási csúcsot megdöntő és slágerlistákat uraló album minden eddiginél több közreműködőt vonultat fel. A kétdimenziós figuráknak (2D, Murdoc Niccals, Noodle és Russel Hobbs mellett új pofa a Mos Defre szabott Sun Moon Stars) olyan hús-vér szereplők kölcsönzik hangjukat, mint többek között a dekadencia hercege, Lou Reed, a G-funk drogbárója, Snoop Dogg, a 65 éves soul-r&b legenda, Bobby Womack, a szuperszőrös állatka, Gruff Rhys, a sokdimenziós Mos Def, a poszt-punk pápa Mark E. Smith, a The Clash punkerei, Mick Jones és Paul Simonon vagy a régi kolléga, a De La Soul, de egy komplett arab zenekar is felvonul a menetben.

Vannak itt vonósok, ( a White Flag című dalban) rapper a kezdő dalban, de  punkok is, egyszóval igazán nem beszélhetünk egységes hangzásról az albumon. Picit túl soknak érzem a vendég zenészek közreműködését, bár mindegyikük a maximumot hozza ki zenéjéből. A lemez legjobb dalai, mégsem ezekből kerülnek ki, hanem pont a ‘magára hagyott’ számokból, mint a  Rhinestone Eyes, On Melancholy Hill. Mindkettő szintis, krautrockosan monoton és ugyanakkor kifejezetten elegáns, nosztalgikusan szép szerzemény.

A lemezben az a legmeglepőbb, hogy a régóta pesszimista és baljós szövegekben utazó Albarn most váratlanul meglátta a fényt az alagút végén. Történt pedig, hogy kiment egy szemétlerakóhoz, rögzíteni a sirályok hangját, amikor feltűnt neki, hogy mennyi állat mindennapi életének vált helyszínévé egy szemétlerakó, az étel után kutató rókáktól és sirályoktól kezdve a műanyag zacskóban lakó kígyókig. Innét jött többek között az album címe is, és Albarn már egy új természeti körforgást vizionált, melynek már része a korábban természetellenesnek tűnő műanyag is.

Egyfajta új Gorillaz-sound a Stylo című dal, ami simán meghatározhatja az új idők új soulját, picit jazzes, nagyon jó szám lett! Friss klipje is elkészült. A dalban magában közreműködik Bobby Womack és Mos Def, a klipben viszont maga Bruce Willis hollywoodi filmszínész, aki a virtuális zenekart akarja levadászni a sivatagban. Maga a dal elsőre is kellemes és hallgatható,de több ennél, az a fajta szám, amit minél többször hallgat az ember, annál inkább a fülébe mászik.

A kopogó zongorás, harmonikás Some Kind Of Nature-t Lou Reed teszi áthatóvá. A diszkós, electropopos On Melancholy Hill egyszerre flegma és szárnyaló; a Mos Def által teledumált Sweepstakes olyan, mintha az Anima Sound System tolná a hiphopot.

A De La Soul-al készült Superfast Jellyfish pedig felültet egy hullámvasútra, amely hol szirupos és lefelé szánkázó, hol föl(jebb) ívelő és egészen jó rap ritmusú.
A címadó Plastic beach-ben is túl sok a vendégszereplő, a legendás The Clash két alaptagja, Mick Jones és Paul Simonon száll be a negédesen induló, de bolondos effektekkel felkavart dalba.

Az elődökhöz (Clint Eastwood, 19-2000, Feel Good Inc., DARE) hasonló azonnal pörgető, letaglózó slágereket ne várjunk. Ugyan az összes zene rendben van, de nem is baj, ez amolyan szerelemgyereknek mondható album lett. Örömzenékkel, vezetés, vagy munka közben élvezhető nótákkal, amik önmagukért íródtak. Úgyhogy lógassuk csak lábunkat bátran a műanyag tengerparton. Nincs abban semmi rossz.

 http://www.gorillaz.com/

Majdnem napra pontosan hét évvel a legutóbbi lemez után itt az új Massive Attack album. Meg is érte kivárni, meg nem is. A lassan elkészülő, folyton csiszolgatott lemezre, a  legjobb példa nyilván a Guns N’ Roses féle Chinese Democracy a maga tizenhét évével, melyhez képest a Massive Attack hétéves kihagyása szinte eltörpül. Nem tudhatjuk, mi tartott eddig, de az tény, hogy a zenekarnak időre volt szüksége ahhoz, hogy ismét magára találjon Daddy G részleges kiválását követően. A Grant Marshall névre hallgató, két méter magas, 50 éves (de harmincnak kinéző) úriember nem szerepelt a 2003-as Massive Attack albumon, a 100th Window-n, melyet a kritikusok alaposan le is húztak, és ezen mit sem változtat az, hogy e sorok írója szerint igenis izgalmas munka, még ha nem is ér fel a klasszikus Mezzanine szintjére.

Rengeteg vendéggel (Mike Patton, Dot Allison, Beth Orton többek között) készítettek olyan felvételt, melynek nem kerültek fel a korábban Weather Underground munkacímre hallgató Heligolandre, és persze bőven volt olyan kollaboráció, ami létre se jött (itt említhető David Bowie, Tom Waits, Liz Fraser, Patti Smith, Tricky, Mos Def és Feist). Szintén lemaradt a Massive-vel a 2008-as Balatonsoundon is fellépő két énekesnő, Stephanie Dosen és Yolanda Quarty, és aki járt azon a koncerten, az ne csodálkozzon, ha az ott elhangzó új dalok közül jó párat nem hall ezen a lemezen.

Na de térjünk végre a német szigetről elnevezett albumra, melyen elsősorban a vendégek dominálnak. Érdekes módon kevesebbet tesznek hozzá az albumhoz, mint maguk a törzstagok (D, G és Horace Andy), ezen kívül nincs igazi meghatározó hang közöttük.

A korábbi albumokat mind be lehetett azonosítani egy-egy markáns vendéghanggal (Blue Lines: Shara Nelson, Protection: Tracy Thorn, Mezzanine: Liz Fraser, 100th Window: Sinead O’Connor), ezúttal viszont hiába van több nagy név, ha egyikük sem tud igazán kiemelkedni. Tunde Adebimpe dala (a cure-os című Pray For Rain) nem hangozna idegenül egy TV On The Radio lemezen sem, ami nem lenne baj, hiszen a TVOTR egy remek zenekar, de ez mégis csak egy Massive album. Az Elbow frontember Guy Garveyból sokkal többet ki lehetett volna hozni, ráadásul az orgánuma kissé idegenül hat a zeneileg björkös hangulatú Flat Of The Blade-ben. Ez még jobban elmondható 3D nagy barátjáról, 2D-ről, vagyis Damon Albarnról, aki elkeseredetten énekli a Saturday Come Slow-ban, hogy „Do you love me?”. Érdekes, hogy a trip-hop felől, konkrétan Tricky irányából érkező Martina Topley-Bird dalai lógnak ki leginkább az albumról, és még meglepőbb, hogy az amerikai énekes/dalszerző Hope Sandoval (egykor Mazzy Star, ma Hope Sandoval & The Warm Inventions) által előadott, szomorkás Paradise Circus a legkevésbé.

Ami pedig az alapembereket illeti: ők hozzák, ami elvárható tőlük. Ettől függetlenül érthetetlen, hogy Daddy G mindössze egy dalban szólaltatja meg legendás baritonját: a már októberben EP-ként kiadott Splitting The Atom című számban. Ez amolyan koprodukció 3D-vel és Horace Andyvel; utóbbinak ezen kívül még egy dal, a mezzanine-os Angelt, illetve Inertia Creepset vegyítő Girl I Love You jut. 3D pedig egymaga adja elő a zeneileg kissé Joy Divisionös Rush Minute-et, illetve az albumot záró, lüktető hangulatú, misztikus Atlas Airt.

A Heligoland nem rossz lemez, csak kissé megfullad a vendégsztárok kavalkádjában, így némileg olyannak tűnik, mint egy UNKLE-, vagy mint a Peeping Tom-album (3D vendégeskedett mindkét projektben). Az első meghallgatástól ne várjon csodát senki, de többszöri lejátszás után fokozatosan javul az anyag, és lehet, hogy az idő majd még jobban megszépíti.

Forrás: mr2.hu

Mindig jó érzéssel tölt el, ha fiatal, tehetséges magyar zenészek kapnak lehetőséget, hogy megmutassák, mennyire állják meg helyüket a magyar zenei színtéren. Ilyen újnak mondható székesfehérvári zenekar a the pfl is, akiket koncerten először 2007 novemberében az Emergenza nemzetközi tehetségkutató székesfehérvári selejtezőjének keretében hallhatott a közönség, ahol elsőként jutottak tovább, majd uralták a toplistákat.

Még ebben az évben az amerikai ‘272 records’ kiadó megkereste a zenekart és ennek eredményeként a ‘countdown’ című dal felkerült egy válogatáslemezre (the mob rules vol.2.) az Egyesült Államokban. A 2008-ban a Petőfi Csarnokban rendezett Bad Religion koncertre a szervezők a the pfl-t kérték fel előzenekarnak. Voltak már a nemzetközi ABC tehetségkutató magyarországi döntőjén második helyezettek, de zenéltek Supernemékkel és folyamatosan koncerteznek hazánkban és külföldön is egyaránt.. Jelenlegi felállásának másfél éve alatt több mint 40 koncertet adtak országszerte, megtettek közel 10.000 km-t, játszottak Pozsonyban, Bécsben, Grácban és Salzburgban..

2009-ben elnyertek egy pályázatot, aminek segítségével megjelent a Starters című album. A korongon tizenegy angol-, és egy magyar nyelvű, korábban az Utópia stúdióban rögzített dal kap helyet és az 1G Records gondozásában jelent meg. Na, nézzük, mit is tudnak ezek a magukat punk és powerpop bandának nevező fiúk.  A kezdő nóta a Killing Time, amelyet a Radiocafé 98.6 a ’rock café’ műsorában is hallhattatok. Színvonalas gitár riffekkel indul, amit meg is tart végig. A Can’t Say dalban Zoli mintha ráébredne arra, hogy hangjának igenis erőteljesen kell szólnia, magabiztosabban énekel, ettől jobb is ez a szerzemény.  A Waiting for a fall, rockosabb, sőt, megmerem kockáztatni, már elkezd derengeni a punk hatás is, persze soft változatban, egyelőre. Jó kezdet a Countdown elején a katonásan ütemes dob és az ezzel együtt haladó ének is. A gitárral összhangban, már tényleg kellemesen fejrázós számmá sikerült. A 2. percnél pedig egy komoly gitárszóló is bejátszik. Az ötös számban a Days just runningban az ének tetszik a leginkább, Tajti Zoli, picit magasabb hangon énekel, ettől hangsúlyosabbá is válik a dal, itt nem a dob viszi el a számot, hanem végre az ének!

A Let  me dream-nél is ez a hangzás folytatódik, erre már akár pogózni is lehet. A hetes, NBM, ezzel szemben, kifejezetten lankadt, esetleg bringázáshoz ajánlanám, egy csendes utcában, vagy koncerten, utolsó, amolyan ’lenyugtató’ dalnak. Mintha elfáradtak volna a fiúk. Talán csak a gitárszóló, megint ami pozitívum. A Say goodbye egy unplugged, érzelmes, tipikusan, tábortűznél fiatal lányokat elcsábítós szám. Szerintem felejthető. NA, végre, már azt hittem teljesen elaltatnak a srácok, de a No more heroes, egy igazán jó dal. Erre azt mondom, nemzetközi szinten is megállja a helyét. Érezhető, hogy sok metál és rockzenét hallgattak a tagok..(szerencsére)

Mi másról is énekelhetnének, fiatal fiúk, mint a szerelemről. A Love, nem lett, lassúzós, elérzékenyülős, ahogy a címe ígéri. Sőt, ez is egy remek, élvezhető, igen energikus szám. A bonus track első akkordjairól teljesen a Green day ugrott be, ami abszolult nem baj. Utána sajnos ez a dal is elfárad, egysíkú lesz. Ezt amolyan ’Jóbarátokhoz’ hasonló film főcímeként tudnám elképzelni. Ezt érzem az összes számnál. Erős kezdés után, elmosódnak a dalok, az talán túlzó kifejezés, hogy unalmassá válnak, de nem tartják ébren a figyelmet, egy egész albumon keresztül. Ígéretesek, tehetségesek, nemzetközi szinten is megállják majd helyüket, de megkell találniuk a saját stílust, hogy felismerhetőek legyenek  és, ha meghalljuk a rádióban dalukat, egyből tudjuk: aha ez egy pfl nóta..

Track list:

1: Killing Time
2. Can’t Say
3. Waiting for a fall
4. Countdown
5. Days just running
6. Let  me dream
7. NBM
8. Say goodbye
9. No more heroes
10. Love
11. Where it all began bonus track: Ülök a parton

Tajti Zoltán – ének
Skolák Péter – gitár, ének
Kelemen Iván – basszusgitár
Bodó Dominik – dob

Nyerd meg az új lemezt: Küld el a helyes választ az egres@culturepub.hu email címre. január 29-ig. sorsolás 30-án, este!

Kérdés: Mi a neve a tehetségkutatónak, amelyen elsőként jutottak tovább itthon, a fiúk?

http://www.myspace.com/pflmusic

A 2005-ös Rosenrot és a 2006-os Völkerball koncert kiadványok óta síri csend vette körűl a Rammsteint. De nem akárhogy tértek vissza. A Pussy című dal klipjének bemutatása, ugyanis hatalmas botrányt és felhábotrodást keltett, erős sexuális tartalma miatt. Aki eddig nem tudta, kik is ők, most még az is róluk beszélt, hiszen a Pussy című dalukra készült pornós klipjükkel újdonságot (és persze balhét) hoztakaz agyhalott mainstream médiába… A dolog azt hiszem simán nevezhető zseniális marketing fogásnak, hiszen adtak is valamit a klipben, meg nem is adtak, viszont hirtelen mindenkit elkezdett érdekelni az új album a Liebe ist für alle da.

A kezdetek óta ugyanabban a felállásban működő, részben ennek köszönhetően is konzekvens hatást keltő berlini együttes az elejétől fogva képes volt szórakoztatni és himnikus slágereket írni, felháborítani, polgárpukkasztani. Jó nagy szarkasztikus lufi az övék, ám ezzel tisztában is vannak és a mai napig ki is használja. Tömegeket szórakoztat azzal, hogy reciklálja azt, ami őelőtte is létezett. Az igazi áttörést a Mutter című album jelentette a zenekar számára. Már a Rosenrot is bővelkedett szokatlan zenei megoldásokban, ugyanakkor a Mein Teil és a Mann Gegen Mann klipje arról tanúskodott, hogy Tillék a vizuális sokkolás terén is igyekeznek maradandót alkotni.

Na, de nézzük az új albumot, amire valljuk be, sokat vártunk, és elég nagyok az elvárásaink, ekkora promó után. Az új lemezen sok rockosabb, szaggatott gitár riff van, amitől az egész album metálosabb hangvételű és pörgőbb lett. A gépiesen pontos dobok és a nagyon ötletes, de mégis minimalista szintetikum mellett, most sok helyen az arcunkba kapunk kemény ütemeket…

Az első szám a Rammlied, első ütemeit hallván, mintha egy horrofilm zenéjét hallanánk, némi templomi ízzel vegyítve, aztán jön a bevált szó, a RAMM-STEIN, ordítása és brutál jó dobjai és a jellegzetesen rammsteinos zúzás, de az Engel-ből ismerős női vokál felelgeése a versszakok utolsó szavaira sem marad el. A doboritmusok nem olyan technoidok, mint pl. a Du Hast volt annak idején, nem ipari metronómként vannak kizárólag jelen, sokkal élőbbek. A közönség Ramm-stein-t kántáltatása biztosan elmaradhatatlan elem lesz a koncerteken. Ez a szám, hozza, amit vártam, jó a ritmus, jó az ének, igazi ‘rammsteinos’ jól ordítható szám.

Az Ich Tu Dir Weh (Bántalak), című dalt egymásután kétszer is meghallgattam,annyira jól kezdődik..csak az a nagyon magas hangon való éneklés ne lenne a vége felé..De amúgy ez egy nagyon jó, amolyan slágeres számnak ígérkezik. Mégegy igazi, zúzós szám, a  Waidmanns Heil, (ez egy német vadász köszöntés) ami egy vadászkürttel kezdődik, majd nagyon jó refrénnel és megint hangsúlyos dobbal folytatódik. A Haifisch (Cápa) szintis-részei eléggé a ’80-as évek  népszerű zenei stílusára hajaznak, ez nem annyira jól sikerült dal.

Na, végre elérkeztünk a címadó dalhoz, a Liebe ist für alle da-hoz. (A szerelem mindenkinek itt van) nagyon pörgősen kezd, itt-ott thrash metalos tempókkal és gitártémákkal.(picit Metallica-s a gitár) a dal üteme, elnyújtásai, már-már hörgésbe torkollanak, de mintha a dob és a gitár vinné el a hátán az egészet. Nincs meg az igazán ‘ütős’ szöveg és ének.  A következő dal a B*******, ami az együttes által kreált szó (így bárkinek, bármit jelenthet) de náluk, Bückstabü-t jelent. Brutálisan jól indul,kemény dal, igazi headbangelős, s azt hiszem, sokak számára ez már magában is elegendő indok a meghallgatására.

Ennyi zúzda után, jól is esik a líraibb,  Frühling In Paris, (Tavasz Páriszban) hmm, micsoda szép és romantikus cím.. kissé fura is tőlük..de ez korántsem egy szokványos lassú szám, Lindemann francia szöveg részekkel, akusztikus, spanyol gitárral balladáskodik, és ezekkel szívfacsaró dallamokkal tolmácsolja kedvesen beteg sorait. Mikor már majdnem továbbnyomtam volna a számot, akkor előjönnek egy igen jó, ritmusosabb refrénnel. na, ez is maradhat.

A Wiener Blut, az osztrák  Josef  Fritzl rémtörténetére épít (vagy Natascha Kampuschra), aki hosszú évekig tartotta fogva saját lányát. A lemez talán legjobb momentumai ehhez a sejtelmes számhoz  köthetők, mely hangulatában olyan, akár egy esti mese az Amstetteni Rém felolvasásában. Mein Teil folytatásnak is aposztrofálják a számot, amely az APA hírügynökség szerint ismét csak provokálni akar, s igazából nem dolgozza fel a történetet. Még így is rettenetesen jól hangzik, amikor eldördül az „In der Dunkelheit! In der Dunkelheit!“

A következő nótánál is maradnak a provokálásnál a srácok, hiszen a vulgáris szövegű és még provokálóbb klippű Pussy (szerintem mindenki tudja, mit is jelent ez a szó..) a nyolcadik szám. A Német slágerlisták élére kúszott ez a dal, ami az általa okozott botrány miatt is nagy szó. Azért a Rammsteintől megszokhattuk, hogy értelmetlenül nem öltöznek kövérnek, nem pucérkodnak, vagy nem csinálnak pornóklippet. Ebben a számban is van társadalomkritika, hiszen a szexturizmust egyszerű eszközökkel gúnyolő szám elérte a közönséget, s bebizonyosodott, a szex nem csak jól ad el, hanem megfelelő szintű ügyességgel társulva bármit képes legyőzni. Ügyes volt fiúk, hiszen magában a tény, hogy kiket előzött meg a sok helyütt cenzúrázott szám, felér egy provokációval. A tizedik dal, a Mehr (Több), mintha egybeolvadna az előtte hallott számmal, amely bár zeneileg ugyancsak nem valami nagy was ist das, de kellemesen kezdődik, s az áthajlás a zúzósabb szintekre irgalmatlan  jól sikeredett. A gitár itt is kimagasló, sőt érdekes zenei összhangot teremt Till hangjával.

A záró Roter Sand (Vörös homok) egy rosszul végződött párbajt mesél el, ugyancsak jelentős gitárkísérettel, a legfontosabb szerepet itt az énekes hangja kapja. A záródalokhoz híven lassú, amely altatni szeretne egy szerelmes balladával.

Ez az első Rammstein album, ahol ennyire az ‘élő zene’ és a hangszerek kapják a hangsúlyt. Ezáltal már-már koncert fílingrt érez a hallgató. Mindenképpen pozitívum ez a zeneiség! Remek kis összeállítás, persze lehet fanyalogni, hogy ez már nem az, ami a 90-es évek végén volt, sőt lehet azt is mondani, hogy a  hat idősödő német bácsi egyre inkább a nagyközönség kiszolgálására törekszik, DE ez jelen esetben nem fedi a valóságot, hiszen a fiúk azt csinálják, amit szeretnek és amihez értenek, -nem érdekelve, ki mit szól ehhez-ami a zenélés, és lássuk be, azt kiválóan tudnak. örülök, hogy mertek újítani és nem csak hozták a jól bevált Rammsteinos hangzást.

Március 16-án irány a Budapest Sportaréna!

A lemez a néhai, bársonyosan mélyhangú dalnok 78. születésnapján kerül a boltokba. Az American VI: Ain’t No Grave című album anyaga, melyet természetesen Rick Rubin producerelt, 2002-ben, egy évvel Cash 2003-as halála előtt került rögzítésre, s olyan közreműködőket vonultat fel, mint Sheryl Crow vagy Kris Kristofferson. Az album február 26-án jelenik meg.

Az American VI: Ain’t No Grave tracklistája a következő:

Aint No Grave
Redemption Day
For The Good Times
First Corinthians
Where I’m Bound
Satisfied Mind
It Don’t Hurt Anymore
Cool Clear Water
Last Night I Had The Strangest Dream
Aloha

Forrás: mr2

Warga Pisti: Hidd el…

Az énekest egy ország zárta szívébe a Megasztár sorozat után. Mindenki úgy emlékezik rá, hogy ő a tehetséges, ámde rendkívül egyszerű, őszinte, tiszta szívű villamosvezető. A tehetségkutató verseny után jelentkezett egy slágergyanús dallal, amit a rádiók is előszeretettel játszottak (”Csillagok közt járok”), de azóta nem nagyon hallottunk az róla.

Warga Pisti egyik rádióinterjújában éppen arról mesélt, hogy teljesen leállt körülötte minden, egyedül maradt, és nagyon szüksége volna szakmai segítségre, menedzserre. Ezt hallotta Környei Attila popmenedzser, aki már a Megasztárban felfigyelt az énekes tehetségére. A riportnak köszönhetően hamarosan megállapodtak, és ez év elején már elkezdődhettek az új lemezének munkálatai.

A “Hidd el…” című lemez dalainak szerzője – egy kivétellel – a volt R-Go gitáros, Kozma Tibor. Pisti már régebben is sokat dolgozott a zenésszel, és az csak egy különös véletlen, hogy a menedzser épp a volt R-Go-s kollégáját kérte fel a lemez megírására. Mint kiderült, még a Megasztár előtti időkből több olyan szerzemény lapult a fiókban, amit a gitáros Pistinek írt. Ezek közül egy pár dal felkerült az új lemezre, többek között a “Jöjj, ne hagyj el” és a “Hosszú az út” című lírai dalok.

A lemezen Pisti több új oldaláról is bemutatkozik. Először is mint dalszerző, a “Boldog vagyok” című dallal. Ez élete első szerzeménye, ami felkerülhetett egy lemezre. Az énekesről menet közben az is kiderült, hogy tehetséges szövegíró. Elsőnek csak egy dal szövegének megírásával próbálkozott, de az annyira jól sikerült, hogy végül az összes dalnak ő lett a szövegírója. Így teljes egészében az énekes lelki világa tükröződik ezen a lemez. Szövegeiben elsősorban a saját problémáiról, vágyairól énekel, a mindennapi küzdelmeiről, családjáról, gyerekeiről – tiszta, őszinte egyszerűséggel. Kijelenthetjük, hogy szövegeiből kivétel nélkül sugárzik mindaz a határtalan szeretet, ami az énekes szívében lakozik. A lemezt hallgatva, minden esélye megvan Pistinek a hosszú távú sikerre.

Warga Pisti lemezével kapcsolatosan feltétlen említést kell tennünk a kiváló hangmérnök, hangszerelő Dandó Zoltán munkájáról. Hangszereléseiben kivételes érzékkel formálta a dalokat a szövegi világhoz.

Az énekes mára már elmondhatja, hogy nem maradt egyedül. Profi csapat áll mellé, és jelenlegi munkaadója a BKV is támogatja az énekest művészeti munkájában.

És hogy miért lett Varga Pisti “Warga Pisti”?

Mivel mindenki csak úgy ismeri Pistit, hogy ő a villamosvezető énekes, ezért egy nem hivatalos névadói ceremónia során a zenész kollegáik egy “W” betűt ragasztottak vezetéknevéhez. Mostantól Pisti művészneve: Warga Pisti = Villamosvezető Varga Pisti.

Forrás: mymusic

http://www.vargapisti.hu/