Gödör Klub
2010. szeptember 10-11.
Az első ilyen találkozót 2009-ben tartották a Gödörben. Akkor is azzal a céllal, hogy népszerűsítse a táncot és a kortárs stílust. Az esemény alkalmával a művészeknek lehetőségük nyílik a kapcsolataik építésére, workshopok látogatására. kortárs előadóművészek találkozhatnak, ismerkedhetnek egymás munkáival, és szemléletüket, tapasztalatikat megosztva új tapasztalatokra és kapcsolatokra tehetnek szert. A fesztivál másik fontos célja, hogy a közönség lehető legszélesebb szélesebb köre találkozzon a kortárs tánc- és cirkuszművészet alkotásaival.
dén a kortárstánc mellett a cirkuszvilág művészeit is meghívtuk a rendezvényre, így e két művészeti ág összefonódásából születhetnek új, izgalmas előadások. A Találkozó egy kéthetes Rezidencia Workshoppal indul.
A találkozó a tánc és a cirkusz mellett fergeteges koncertekkel vár minden érdeklődőt.
Szeptember 10.
Alessandro Maida: Dieu me doit des explications/ Isten magyarázatokkal tartozik nekem
Piergiorgio Milano and Florencia Demestri: HAPPY END – a fairy tales for adults (tündérmese felnőtteknek)
workshop bemutató:Sep/tember (Roberto Magro)
szeptember 11.
Piergiorgio Milano: Denti
CFB 451 Christian & François BEN AÏM: O Mon Frere ! (O My Brother!)
CirkuSzínház Társulat (kortárs cirkusz légen és földön)
Ingyenes
Részletes program: http://www.godorklub.hu
Ha a Szigeten nem sikerült a Wamp-osokhoz eljutnotok, akkor ezt augusztus végén megtehetitek a Gödörnél. Ha beszerezted a legjobb cuccokat a vásáron, irány délután 4től a park, ahol a Body Moving (BOMO) programsorozat kerül megrendezésre. Ez a projekt 2009-ben – hagyományteremtő szándékkal – első alkalommal került megrendezésre. Az elsődleges célkitűzés a kortárstánc népszerűsítése valamint új közönség meghódításával szélesíteni a tánc iránt érdeklődők körét.
Négy napon át idén is színes programkínálattal várja a látogatókat a budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepe, ahol a hagyományőrző népművészet legjelesebb képviselői mutatkoznak be. A kirakodóvásár és az elmaradhatatlan gasztronómiai élmények mellett egész napos színpadi programokkal, sok tánccal és zenével csábítanak bennünket.
A FlamenCorazón Arte Társulatban a táncosok és zenészek együtt gondolkodva hoznak létre előadásokat, igazi alkotó közösségként működnek. Hitvallásuk szerint azt szeretnék megmutatni közönségüknek, hogy számukra mit jelent a flamenco. Ez a műfaj minden előadója számára megteremti ezt a lehetőséget, éppen ezért lehet olyan színes és izgalmas, mint amilyen. A flamenco minden korszakában mást jelentett és mást fejez ki ma is. Közönségüknek is azt üzenik műsorukkal, hogy a tradíció ápolása, jelenvalóvá tétele nem mond ellent a folyamatos megújulásnak, a korszerűsítésnek.
A budapesti Duna-partra és a belvárosba látogatók idén nyáron is különleges programsorozatnak lehetnek részesei. A XV. Duna Karnevál a tánc és zene számos műfajának tered adó fesztivál a néptánc és a népzene
Milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy „jó” vezető váljék belőlünk? Ezt biztosan többen föltettétek már magatoknak. Az Orkesztika táncosai kifejlesztették az Iphigénia tréninget, mely egy huszonnégy órás, radikális személyiségfejlesztő program, ahol a lényeg, az emberi kegyetlenség feltérképezése.
Rengeteg olyan tánc van, amit még nem próbáltam ki, de nagyon szeretnék, mert izgalmas, mert esztétikus, vagy mert kíváncsi vagyok rá. Most nincs kifogás, mert a JAM Táncműhellyel szombaton kipróbálhatok számtalan táncstílust és mozgásformát.
Ahogy egyre tovább van világos és egyre jobb az idő, egyre többször támad kedvem a szabadtéri programokhoz, kertben ülős sörözéshez. Erre szerencsére egyre több lehetőségem akad. Ilyen a Terézvárosi Majális is, ahol koncertek, vásár és finomságok mellett éleszthetjük újra téli álmot alvó lélek-bugyrainkat, amelyek arra várnak, hogy a fűszeres levegőben kavargó illatokkal visszatérjen hozzánk minden eddig megélt nyár egy aprócska töredéke. Így idén is gazdagodunk néhány felejthetetlen emlékkel.
Különleges beduin-sátrak, szultán-szerájok, gyönyörű hastáncosok, keleti-bazár, fűszeres ételek, selyem kelmék, nem,most nem egy maharadzsa-palotájában járunk, hanem Budakalászon, az Orientális kiállításon, ahol kelet csodáit hagyományos keleti-bazár (piac) hangulatban, fedett helyen, a sportcsarnokban ismerhetjük, élvezhetjük.
Az az oszmán-török nép itt volt 150 évig, imádjuk az ételeiket, táncaikat, de hiába éltünk velük együtt ilyen sok éven keresztül, mégsem ismerjük egymást eléggé. A Félhold Fesztivál célja, hogy egy egyhetes program keretében megismertesse a török kultúra itthon még nem ismert szépségeit, segítsen közelebb hozni egymáshoz a török és a magyar népet, elősegíteni és fenntartani a kommunikációt, rámutatva közös múltunk örökségére, a kultúráink hasonlóságaira és különbségeire, és ezáltal a szépségére.






