Kategória: Előadás, Film, Mozi, Tánc

Írta: egres

kommentálom »

Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház

Február 11., 18.00

indiaFebruár második péntekén Tóth Tamás észak-indiai, mesebeli, költői látomássá formált dokumentum-játékfilmjét és Bittner Meenakshi Dóra dél-indiai szóló táncelőadását láthatja egy estén belül az, aki ellátogat az Urániába. A két program egymást kiegészítve, fokozva ad egyedülálló és átfogó képet India spirituális és művészi gazdagságáról.

“A gu szótag árnyékot jelent
A ru szótag, azt ki eloszlatja azt,
Mivel hatalma van, hogy a sötétet elűzze – így nevezik: guru.”

A filmben, a munkában megöregedett indiai utazó-kereskedő, Rámdász feleségével együtt visszatér szülőföldjére, Indiába. Ám Rámdász, felesége hirtelen halála után teljesen magára marad. Ekkor egy asztrológussal való beszélgetés hatására elindul az egyik szent városban tartott nagy zarándoklatra, hogy gurut keressen.


 

DSC_0598sPénteken este Budapesten, a Művészetek Palotájában átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat. Kiemelkedő teljesítményükért a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport képviselői nyolcadik alkalommal részesültek elismerésben a vállalkozók napján.

Az irodalom kategóriában Moldova György író; a sport kategóriában Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat tagja; a népművészet és közművelődés kategóriában a Csík Zenekar részesült az elismerésben.

A képzőművészet kategória nyertese Kubinyi Anna textilművész, a zeneművészet kategóriáé Érdi Tamás zongoraművész, az építészet és építőművészet kategóriáé Balázs Mihály építész lett. A Prima Primissima Díjat a tudomány kategóriában Rubik Ernő építész, tervező, feltaláló; az oktatás és köznevelés kategóriában Dévény Anna gyógytornász, művészi torna szakedző; a sajtó kategóriában Veiszer Alinda műsorvezető; a színház- és filmművészet kategóriában Koltai Lajos operatőr kapta. Közönségdíjat vehetett át Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró.

“A magyar gazdaság képviselői számára fontos a tudomány, a kultúra, a köznevelés, a sport társadalmi munkamegosztásban betöltött szerepe és ezen területek kiváló képviselőinek elismerése” – hangsúlyozta a díjátadó gálán mondott köszöntőjében Csányi Sándor.A kategóriák győztesei 50 ezer eurót kapnak, a többi jelölt (prima) tíz-tízezer euró díjazásban részesül. A közönségdíj szintén 50 ezer euróval jár.

http://www.primaprimissima.hu

 

Kategória: Fesztivál, Tánc, Zene

Írta: egres

kommentálom »

Petőfi Csarnok

2010. december 18. 17.00

flamencoEgyszerre dobban láb és szív! Ereidben lüktet, csontig hatol a ritmus! Lágyan körbefon, elcsavarja fejed, majd hirtelen szívedbe döfi tőrét! Ez a flamenco. Tele fájdalommal, büszkeséggel, szabadságvággyal, az élet keserű szeretetével.

A Karácsonyt megelőző hangulatban szeretne a Petőfi Csarnok egy darabkát elhozni nektek ebből az életérzésből és a napfényes Andalúziát idevarázsolni, melyhez segítséget nyújtanak a flamenco táncok és dalok, az Andalúz kultúra. Ez az est áttekintése lesz a hazánkban immár két évtizede látható és hallható műfajnak.

Résztvevők: Banjai Beáta flamenco táncművész és tanítványai, Barsy Laura flamenco táncművész, Bucsás Györgyi flamenco táncművész és társulata, Casi Flamenco együttes, Fülöp Csaba József flamenco táncművész és tanítványai, Galó Anita és tanítványai, Inhof Katalin flamenco táncművész, Urbán Henriett flamenco táncművész és társulata, Vámos Veronika flamenco táncművész és tanítványai.

Meghívott vendégek: Dutka Diána orientális táncművész, Pirovits Árpád amerikai sztepp táncművész

Spanyol gasztronómiai bemutató

Flamenco ruha kiállítás

Belépő: 2 500 Ft

http://www.petoficsarnok.hu

nov

30

 

Kategória: Tánc

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Tánc, Zene

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Tánc, Zene

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Színház, Tánc, Zene

Írta: egres

kommentálom »

 
 

Kategória: Esemény, Tánc

Írta: egres

kommentálom »

 

Kereső

Csatlakozz!

Király? Az hát:)

Ezt is nézd meg

Mi irjuk! Te hirdetnél?


Google Pagerank, SEO tools