dec

30

 

Kategória: Film, TV

Írta: egres

kommentálom »

m2

December 30. 21.00

argoÁrpa Attila, miután megunta a kereskedelmi tévézést, a valóságsók magyarítását, közéleti beszélgetős-műsorok és más hasonlók gründolását, majd eme gyöngyszemek keletkezésének zűrös körülményeiről a lepel lerántgatását, a kereskedelmi médiabili felrugdalását, unalmas és tétlen napok következtek. Mint egy interjúban elmondta, mostanában a fikciók érdeklik inkább, ezért felcsapva filmrendezőnek, de azért háta mögött a nemrég még kellően lepocskondiázott RTL Klub szakmai, és főleg pénzbeli hátterével, büszkén tárja elénk az Argo című új, magyar akció-filmvígjátékot.

Egy igazi profi mindenre fel van készülve – kivéve a “Magyar Valóságot”! Fekete Versace öltönyben és csúcstechnológiával felszerelve érkezik Magyarországra az az “ügyintéző”, akit a szakmájában csak a Tejesembernek (Oszter Sándor) hívnak. Feladata, hogy végrehajtson egy újabb különleges megbízást: egy titokzatos ókori kincset kell megtalálnia. A “rutinmunka” azonban hamar élete legnehezebb küldetésévé válik. Nem számolt néhány zavaró tényezővel: Balogh Tibivel (Kovács Lajos), és exbiztonsági őrökből álló csapatával, akik szintén szemet vetettek a kincsre.

Viccesek a figurák, a legidétlenebb őrző-védőcég, a Tibi Security a komédiásként eddig jobbára ismeretlen Kovács Lajossal az élén. A két média-ököl, a filmvászonra visszatért Nagy Feró és az ott már huzamos ideje méltán jelenlévő Csuja Imre. A high-tech Rózsa “Oszter” Sándor, a filmtörténet egyik legelmebetegebb gyilkosa, a Pszihó (Bitskey Lukács), és a többiek története Árpa szándékainak megfelelően valóban “suttyó” és biztosan kacajra fakasztja a munkában megfáradt, szórakozni vágyó tömegeket.

 

Kategória: Film, TV

Írta: egres

kommentálom »

RTL Klub

December 30. 16.35

zoldebbMinden idők egyik legjobb vígjátéka, amely a sztorin túlmenően köszönhető Jack Lemmon és Walter Matthau zseniális játékának. A szenzációs színészpáros utolsó éveinek egyik jutalomjátéka. Megunhatatlan alapmű.

Az amerikai közép-nyugat egyik álmos kisvárosában, ahol az éghajlatból adódóan sokáig van tél, idejük nagy részét jéghalászattal töltik a település nyugdíjasai. Amikor pedig nem pecáznak, akkor általában az ősidők óta gyűlölt szomszéddal packáznak. Főszereplőink, Gustafson és Goldman is ilyen szomszédok, akik legszívesebben egymás látványos bosszantásával múlatják az időt. Egy szép napon a versengés azonban komolyra fordul, amikor a szemközti házba beköltözik egy csinos és korához képest igen kacér özvegyasszony.

szereplő(k):

Walter Matthau (Max)
Jack Lemmon (John)

 

Kategória: Koncert, Színház, TV, Zene

Írta: egres

kommentálom »

Thália Színház

December 30.16.00

CsillagMontazsŐsszel második szérájával folytatódott az RTL Klub tehetségkutató showműsora, a Csillag születik. A hagyományos Ki mit tud?-ok világát idéző műsor az utóbbi évek legsikeresebbje volt műfajában, és megmutatta, hogy a leginkább elveszettnek tűnő tehetséget is fel lehet fedezni, és bárki lehetőséget kaphat, hogy megmutassa, mit tud. A befutni vágyó önjelölt csillagok bármilyen előadóművészi műfajban (ének, zene, tánc, próza, humor) megmutathatták, mit tudnak. A felhívásra közel hétezren jelentkeztek, közülük harmincan jutottak az élő műsorokba, hogy a zsűri és a közönség előtt is bemutassák produkciójukat.

A tizenkét középdöntős pedig hétről-hétre versengett az ország csillaga címért és a mesés nyereményekért. Brasch Bence, Tabáni István, Veres Robi, Bad Boyz… Csak néhány név, akik pár hét leforgása alatt az ország kedvenceivé váltak, akik produkcióját milliók nézik a képernyők előtt, akiknek fotója a címlapokról köszön vissza ránk. A Thália Színházból indultak és december 30-án most ide térnek vissza, hogy először, együtt lépjenek fel ezen a gálaesten. A felhőtlen szórakozás tehát garantált.

A Gálaest fellépői:
Bad boyz, Balogh Brigitta, Brasch Bence, Csikó Szabolcs, Horváth Tamás, Inzsöl Gyula, Kutyakölykök, Strokes, Tabáni István, Varga Viktor,  Vásáry André, Veres Róbert
 

Jegyek: 2800/3200/3800 ft.

http://www.thalia.hu/

 

Kategória: Film, TV

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Film, TV

Írta: egres

kommentálom »

dec

19

 

Kategória: Film, TV

Írta: egres

kommentálom »

dec

18

 

Kategória: Film, TV

Írta: egres

kommentálom »

dec

14

 

Kategória: TV

Írta: egres

kommentálom »

dec

12

 

Kategória: Film, TV

Írta: egres

kommentálom »

dec

04

 

Kategória: Film, TV

Írta: egres

kommentálom »

Kereső

Csatlakozz!

Király? Az hát:)

Ezt is nézd meg

Mi irjuk! Te hirdetnél?


Google Pagerank, SEO tools