Millenáris Park

December 28-29.

napra_pressAzt, hogy mi a folk zene, több ezer oldalon keresztül taglalja a szakirodalom, a nufolk azonban valahogy kimarad a szótárok és zenei lexikonok oldalairól, talán pont azért, mert zenei kísérletezésről van szó… , ráadásul ezen a két napon több soha többet nem hallható zenei meglepetéssel is készülnek. Megismételhetetlen karácsonyi ajándék.

Azonban kísérletezni olyan dolgokkal szoktak, amelyekről nem tudják, hogy működnek-e, a nufolk azonban nem ilyen. Az I. Nufolk fesztivál fellépői évek óta varázsolják, rabolják el a közönséget. Nem bűbájjal nem erőszakkal, egyszerűen azzal, hogy zseniális zenészek kicsit nagyobbra tárják a népzene kapuját, új lüktetéseket, új színeket, új hozzáállást beeresztve.
December utolsó napjaiban két nap alatt hat zenekar mutatja meg, milyen az, amikor egy pillanatra sem áll meg a láb, nem pihenhet a fül.

December 28. szerda:
20.00 – Budapest Nufolk Revolution – koncert
21.40 – Napra – koncert
23.30 – Kerekes Band – koncert

December 29. csütörtök:
20.00 – Folk Error – koncert
21.40 – Szabó Balázs Bandája – koncert
23.30 – Maszkura és a Tücsökraj – koncert

Ideális ajándék karácsonyra, persze csak akkor, ha unalmasnak tartjuk a parfümszett + nyakkendő + kézi mixer + kötött rénszarvasos pulcsi egyveleget. Biztosak vagyunk benne, hogy az újévi fogadalmak listáját is befolyásolni tudjuk. Mondjuk azzal, hogy mindenképp elmegyünk a II. Nufolk Fesztiválra – is.

Az első nap első fellépője már nevében is hirdeti az új stílus megkérdőjelezhetetlenségét. A Budapest Nufolk Revolution szinte csak most alakult, mégis azt a feladatot vállalta magára, hogy megújítja, leporolja az ismert hangulatokat. A hiphop lüktetés, gömbölyödő hangulat.

A Napra évek óta kápráztatja el a műértő, decensen tapsoló közönséget, valamint a klubok táncolni vágyó látogatóit – még külföldön is. Az elektronikus és a népi zene,tökéletes összhangban szólal meg zenéjükben.

A Kerekes Band a hazai nufolk másik domináns exportcikke. Földrajzi és zenei kalandozásuk elérte többek között Jamaicát és a turbófunkot is. Az idei What The Folk? című lemezüket simán beragaszthatnánk képzeletbeli lexikonunk nufolk szócikkéhez. A lemez első klipje, a Mr Hungary nem más, mint egy last minute tengerparti utazás – egy bányatónál… Az utóbbi pár évben nem nagyon volt érdemes nélkülük fesztivált vagy klubszezont tervezni… Leesett állak szegélyezik útjukat.

Az első titok!
Valamikor a Napra és a Kerekes Band koncertje között hallható majd, egyszer és megismételhetetlenül – ígérik a zenekarok, illetve a szervezők…

A Folk Error „Szittya népi rákkenról” – hirdeti honlapjuk. Nincs is több kérdés. Azonnal látszik, hogy szintén olyan csapatról van szó, akiket csak akkor kell komolyan venni, ha elég nyitottak vagyunk, és van bennünk nagy adag humorérzék is. Egyébként teljesen felesleges próbálkozni. Zártagyúaknak és tapasztott fülűeknek nem való.

Szabó Balázs Bandájában Pilinszkytől a „fejleszakító kontrákig” egyszerre robog le a színpadról a rockba oltott „népZaj”.

A Maszkura és a Tücsökraj jellemzői: Rohanó érzelmek, elszabadult pozitív indulatok. Egyszer szalonspicces, csajozós boogie, máskor szívszorító hangulatlíra, majd keserédes (ön)irónia… Igen, pont olyan, amely felmelegít majd mindenkit az év utolsó napjaira.

A második Titok valamikor a Szabó Balázs Band és a Tücsökraj közé várható… Kár, hogy nem mondhatjuk (még) el.

http://www.facebook.com/events/166151433482235/
http://millenaris.hu/koncertek/i-nufolk-fesztival/

Jegyárak
Napi jegy elővételi ár: 2000 Ft
Napi jegy helyszíni jegyár: 2500 Ft
Kétnapos belépő elővételi ár: 3400 Ft
Kétnapos belépő helyszíni jegyár: 4200 Ft

internetes jegyvásárlás: http://www.jegy.hu/programs/33972/Nufolk_Fesztival

 

Városháza Park

június 08-12.

beerKicsit bővült a Bem. Legalábbis június 8. és 12. között, amikor a Városháza Parkban is lehet majd iszogatni a csapolt cseh Samson sört, sőt, a kitelepült pultjuknál meg lehet még kóstolni a cseh sörgyár egyéb finomságait is, mint a Budweiser 1795 világos és barna sört.

Idén is, mint az előző években, a Cseh nagykövetség szervezésében, IV. alkalommal kerül megrendezésre a Városháza Parkban a Budapesti Cseh Sörfesztivál, ahol a Bem az első alkalommal képviselteti magát a Budejovicky Mestansky sörgyár kiváló habzó anyagaival. Lesz Cseh sörházi élő zene, színházi előadások, Csehország bemutatók, vetítések , nyereménysorsolások.

Az általuk csapolt sörökön kívül még az alábbi cseh sörmárkák lesznek a fesztiválon:

Bohemia Regent, Breznak, Budweiser, Cerna Hora, Ferdinand, Krusovice, Litovel, Lobkowicz, Nymburk, Pilsner Urquell, Primator, Starobrno, Staropramen, Svijany, Velkopopovicky Kozel, Zubr

A sörök ára

A IV. Budapesti Cseh Sörfesztiválon a söröket sörjegy, ún. Cseh Oroszlán ellenében lehet megvenni. Egy Cseh Oroszlán értéke 50,- Ft. A Cseh Oroszlánokat idén 2 faházban 2-2 kollégánk árulja majd.

A Fesztiválon a sörök ára egységes, az alábbiak szerint:
1 korsó 10 Cseh Oroszlán
1 pohár 7 Cseh Oroszlán

Sör ínyenceknek kötelező program!

a Cseh Sörfesztivál részletes programja itt:
http://www.csehsornapok.com/index.php/hirek/108-ivcsehsorfesztivalprogram

 

Sopron

június 29-július 2.

volt_fesztivalVannak fesztiválok, amiket egyszerűen nem lehet kihagyni. Ilyen a soproni Volt is. Az egész város hangulata, a fesztivál területe,na és persze az jobbnál-jobb zenei felhozatal,mind arra ösztönzi az embert, hogy idén is ott legyen a lővérekben:)

A Volt Fesztivál 2011-es fellépői:

Június 29. szerda

Asian Dub Foundation, Baltic Balkan, DelaDap, Erik Sumo Band, Figli Di Madre Ignota, Lo’Jo, My Chemical Romance, Rotfront, Riva Starr

Június 30. csütörtök

Dub Fx, House Of Pain, Primus, Sum 41, Tankcsapda

Július 1. péntek

Crookers, Joris Voorn, Moby, Monster Magnet, Pendulum, Quimby

Július 2. szombat

30 Seconds to Mars, Hot X, Mobilmánia, Paul Kalkbrenner, The Ting Tings

és még:

Analog Cuvée
Emir Kustorica & No Smoking Orchestra
Gipsy.cz
Mahala Rai Banda
ParnoGraszt
Romano Drom
Váradi Roma Café

A Volt Fesztivál 2011-es jegy és bérletárai:

Bérletek:
Bérlet (április 30-ig): 19 990 Ft (74 €)
Bérlet (május 1-től június 17-ig): 22 990 Ft (85 €)
Bérlet (június 18-től): 25 000 Ft (93 €)
VIP bérlet: 35 000 Ft (130 €)

Volt 2011 és Balaton Sound 2011 kombinált bérlet (április 30-ig): 46 000 Ft (170€)
Volt 2011 és Balaton Sound 2011 kombinált bérlet (május 1-től június 17-ig): 49 000 Ft (181 €)
Volt 2011 és Balaton Sound 2011 kombinált bérlet (június 18-től és a Volt-on): 52 000 Ft (193 €)

Napijegyek
Napijegy (április 30-ig): 7 990 Ft (30 €)
Napijegy (május 1-től június 17-ig): 8 990 Ft (33 €)
Napijegy (június 18-tól): 9 990 Ft (37 €)
VIP napijegy: 15 000 Ft (56 €)

http://sziget.hu/volt/

 

Kategória: Fesztivál, Zene

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Fesztivál, Zene

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Fesztivál, Zene

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Fesztivál, Zene

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Fesztivál, Film, Mozi

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Fesztivál, Zene

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Fesztivál, Tánc, Zene

Írta: egres

kommentálom »

Kereső

Csatlakozz!

Király? Az hát:)

Ezt is nézd meg

Mi irjuk! Te hirdetnél?


Google Pagerank, SEO tools