okt

15

 

Kategória: Esemény, Zene

Írta: egres

kommentálom »

Instant
1065 Nagymező u. 38.

október 17.
21.30

kati3(1)Add már Uram az esőt…dalolta Kovács Kati anno a hetvenes években. Ha monde nektek ez a dal valamit, és persze bírjátok a retrót, akkor érdemes elmenni este az Instantba, mert Kovács Kati a The Qualitons kíséretében újjá varázsolta a dalt.
Qualitons együttes 2008 tavaszán fiatal jazz zenészekből alakult Dj Kanada Káosz által összeszervezve azon közös zenei megegyezés alapjain, melyben a 60-as évek soul és beat zenéjének mai megszólaltatását tűzték ki célul, korhű hangzással és megjelenéssel. A klubok és koncerttermek után Magyarországon, a Kovács Katival közös produkciójukkal fesztiválkedvencek lettek. Önálló koncertjeikkel már Német- és Spanyolországban is jártak és további meghívásoknak néznek elébe.

Aki elmegy a bulira, hogy megnézze, az egy örömteli, jókedvű, ám a várakozásokat több szempontból felül is múló produkciót láthat. hiányérzete pedig csak azért lehetett, mert mindez nem tartott még sokkal tovább. És nem a nosztalgia miatt. Higgyétek el,nagyon jót lehet a zenéjükre bulizni:)

Beugró: 800 Ft.
http://www.facebook.com/event.php?eid=175042705910676
http://instant.co.hu/

 

Városháza Park

június 08-12.

beerKicsit bővült a Bem. Legalábbis június 8. és 12. között, amikor a Városháza Parkban is lehet majd iszogatni a csapolt cseh Samson sört, sőt, a kitelepült pultjuknál meg lehet még kóstolni a cseh sörgyár egyéb finomságait is, mint a Budweiser 1795 világos és barna sört.

Idén is, mint az előző években, a Cseh nagykövetség szervezésében, IV. alkalommal kerül megrendezésre a Városháza Parkban a Budapesti Cseh Sörfesztivál, ahol a Bem az első alkalommal képviselteti magát a Budejovicky Mestansky sörgyár kiváló habzó anyagaival. Lesz Cseh sörházi élő zene, színházi előadások, Csehország bemutatók, vetítések , nyereménysorsolások.

Az általuk csapolt sörökön kívül még az alábbi cseh sörmárkák lesznek a fesztiválon:

Bohemia Regent, Breznak, Budweiser, Cerna Hora, Ferdinand, Krusovice, Litovel, Lobkowicz, Nymburk, Pilsner Urquell, Primator, Starobrno, Staropramen, Svijany, Velkopopovicky Kozel, Zubr

A sörök ára

A IV. Budapesti Cseh Sörfesztiválon a söröket sörjegy, ún. Cseh Oroszlán ellenében lehet megvenni. Egy Cseh Oroszlán értéke 50,- Ft. A Cseh Oroszlánokat idén 2 faházban 2-2 kollégánk árulja majd.

A Fesztiválon a sörök ára egységes, az alábbiak szerint:
1 korsó 10 Cseh Oroszlán
1 pohár 7 Cseh Oroszlán

Sör ínyenceknek kötelező program!

a Cseh Sörfesztivál részletes programja itt:
http://www.csehsornapok.com/index.php/hirek/108-ivcsehsorfesztivalprogram

 

Június 02-június 22.

Tranzit Art Cafe

meghivo_urbansnob_Budapest mindenkinek, minden életkorban mást és mást jelent. Mást télen, és mást nyáron. Mást jelent, amikor a mindennapjaidat éled benne és mást, ha csak időnként látogatsz el a sokak által szidott, általunk pedig szeretett városunkba. Budapest csodálatos, ha szerelmes vagy és szomorúan szép, amikor fáradtan vagy csalódottan sétálsz benne.

Nézhetjük a hibáit, nézhetjük a hátrányait, de nézzünk csak magunkba: melyikünk hibátlan? Mi magunk is törekszünk a fejlődésre, a javulásra, a szebb külsőre. Ez leginkább csak saját magunkon múlik, Budapest azonban csak akkor lehet szebb és jobb, ha mindannyian akarjuk és teszünk is érte.

A kiállítás apropója a tavaly novemberben indult “Mutasd meg a Te Budapested!” fotópályázat, melyre olyan remek fotók érkeztek tehetséges fiataloktól, amikből a legjobbakat Nektek is látnotok kell.

A kiállításhoz olyan helyszínt választottak a szervezők, ami közel áll az urbansnobhoz. A Tranzit Art Café vezetősége, és látogatói szíve szintén a városunkért dobog, ők is hisznek benne, hogy a dolgok tőlünk változnak. A kiállítást 2011 június 1-én 18 órakor Rajcsányi Gellért nyitja meg, aki fiatal újságíróként (Mandiner) foglalkozik kultúrával, kulturális eseményekkel Budapesten.

A megnyitón Kántor Katalin táncművész lép fel, aki fantasztikus lényével és művészetével felejthetetlenné teszi majd az esténket.

Az alkotók: Bankó Roland, Garam Gergő, Hujman Attila, Tarnóczi Jakab.

A kiállítást a Savix nyomda támogatja.

http://tranzitcafe.com/

 

Kategória: Esemény, Színház

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Esemény

Írta: egres

kommentálom »

 
 

Kategória: Esemény

Írta: egres

kommentálom »

 

Kategória: Esemény, Zene

Írta: egres

kommentálom »

 
 

Kereső

Csatlakozz!

Király? Az hát:)

Ezt is nézd meg

Mi irjuk! Te hirdetnél?


Google Pagerank, SEO tools