Alcatraz
január 27. 21.00h
Czutorék ma este ízelítőt adnak, új albumukról. Hivatalos lemezbemutató februárban. Czutor Zoli talán az egyik legjobb honi szövegíró, legalább is benne van a krémben. Szürreális persze, játékos és komoly egyszerre, de bírjuk, szívünkön fogott már a kilencvenes években, mikor még Nyers volt, Szegeden. Aztán öt évvel ezelőtt átalakulás ment végbe. Czutor a fővárosban szervezett új bandát. Az underground köröket mozgató Nyers után a popos-rockos Belmondo a főáramba ért. A klipek ott mozogtak a VIVA-n, kaptak egy sereg jelölést (pölö: VIVA Comet díj a legjobb új zenekar kategóriában, 2006). Sorra jöttek ki a korongok, (a kissé túlkomplikált Él Ilyen – Alien, 2006, és a kompaktabb, lényegre törőbb, egyszersmind húzósabb Hogy nézel rám?, 2008). A közönséggel zsűriztetett harmadik mű hamarosan kint, addig is tesztelhetünk a koncerten.
Utána pedig a jól ismert Dj. Paplan pörgeti a nagyérdeműt.
21 óráig a belépés ingyenes, 21 órától a belépőjegy 500 Ft
A Belmondo zenekar harmadik albumának készülő megjelenését egy nagyszabású „utó-Karácsony-elő-Szilveszter” bulival ünnepli. A Zappa Caffé alsó szintjén megnyitott Szabad az Á szórakozóhelyre látogatók igen ígéretes partinak néznek elébe december 28-án. Az est három blokkból áll, három meglepetés-vendéggel és számos egyéb ínyencséggel várja a közönséget. Az első blokk egy akusztikus koncert, melyhez a zenekar Pusztai Csaba perkást kérte fel vendégként. A második rész az erőteljes hangzásé és a kőkemény rockzenéé – a Belmondo zenekar csap a húrok közé. A bűvös harmadik etapban pedig DJ Anód tolja a groove ritmusokat. Mindhárom szekció alatt Dombi Kati táncművész performansza teszi még teljesebbé az élményt.
Ismerhettük Czutor Zolit, anno még a nyersből, mostanában a fővárosi bandájából, a Belmondóból, amelynek pályája azóta is töretlenül ível felfelé. Kockás ing, bőrnyaklánc, borosta, koptatott farmer, jellegzetes szövegek, különc stílus, gitár, és rock zene, rock zene, rock zene.






