Papp László Budapest Sportaréna
2010. November 07.
Stefani Joanne Angelina Germanotta-vagyis Lady Gaga, aki exhibicionizmusáról, botrányos megjelenéseiről és egyre sikeresebb számairól híres, sokak örömére kicsiny hazánkba látogat. A Livenation szervezésében, idén november 07-én. A The Sun „lélegzetelállító dolog”-nak és az egyik legnagyobb show-jának tartja ezt a turnét.
A The Monster Ball címet viselő turné május 7-én indul Stockholmban, majd az európai – németországi, hollandiai, belgiumi, franciaországi és angliai – helyszíneket egy észak-amerikai koncertsorozat követi. A turné ősszel visszatér Európába és október 13-tól egy újabb szériát láthat a kontinens közönsége.
Lady Gaga tavaly novemberben megjelent albumát, a The Fame Monstert mutatja be a turnén. Az új anyag 2008-ban megjelent debütáló albumát, a The Fame-et követte, amely díjesőt hozott az énekesnő számára. A két albumból összesen több mint 12 millió fogyott el világszerte, Lady Gaga öt kislemezéből – Just Dance, Pokerface, Lovegame, Paparazzi, Bad Romance – több mint 30 millió példány kelt el. Az interneten csupán a Bad Romance videóját 125 millióan nézték meg.
A teljes körű jegyértékesítés a budapesti koncertre április 30-án indul, de a www.livenation.hu regisztrált tagjai már április 28-tól megvásárolhatják belépőjüket.
http://www.livenation.hu
Kapcsolódó cikkek:
Related posts brought to you by Yet Another Related Posts Plugin.








Nincs hozzászólás
Iratkozz fel comment rss csatornára vagy Trackback-elj
Szólj hozzá: