dec
28
Sirály
1061 Király utca 50.
December 28. 20.00
Rokonlátogatások, halászlé-rántott hal-beigli megunhatatlan szenthármasa után jól esik végre kimozdulni a négy fal közül. Erre egy nagyon jó alkalom lehet, rögtön az első „két ünnep közötti” fárasztó munkanap után egy esti komédiázás abszurddal, groteszkkel, humorral. Mindez a Pont Műhely társulatának előadásán egy nem túl korai, nem túl késői időpontban, a belvárosban. A négy körmondatból álló szinopszist olvasva rájöttem, hogy a darab tartalmát náluk frappánsabban nem tudnám összefoglalni, és annál nagyobb kedvcsinálót sem tudnék rittyenteni az előadásnak: A darab , és az előadás az elvakult vallásosság komédiája , a hittérítés groteszk paródiája . Abszurd és sziporkázó nyelvi-logikai elemeivel , állításaival , cselekményes fordulataival a Bill a mennybe megy a hit drámája is : az emberi illúzióké és küzdelmeké . Látomásos jellegű példázat , mely abszurd humorával , logikai képtelenségeivel , sajátos nyelvhasználatával gondolkodásra késztet és a nyelvi humor újabb és újabb rétegeit tárja fel .
Belépő: 1500 Ft
Nincs is jobb kezdés, 2010-re, mint egy jó Quimby a Gödörben!Immár negyedik alkalommal érkezik az új évet köszönteni a Quimby zenekar rendhagyó, különleges műsorával, a VarázsZenével. Varázszene azért, mert mindig izgalmas saját számokat elővenni, csavarni rajtuk egyet, másképp hozzányúlni, játszani velük. Így készül a varázslat és ebből lesz a Varázszene. A koncert nem akusztikus, nem csendes, hanem kirándulás, önfeledt zenélés.
Amit pár éve még elképzelhetetlennek tartottunk, most mégis megtörtént! A Stratovarius legénysége újra összeállt, lemezt készítettek, ráadásul turnéra is indulnak, és – 4 év után újra – január 26-án Budapesten, a Petőfi Csarnok színpadán is megtekinthetjük őket.
A hideg, fagyos idő ellenére is bátran merészkedjenek ki az utcára és látogassanak el a Baltazár térre, ahol immár negyedik alkalommal ügyes kezű művészek szebbnél-szebb figurákat faragnak a jégtömbökből. Ha már Debrecenbe csalogatja a látogatókat a jégszobrász show, ne feledkezzünk el, hogy ebben az évben is kétnapos fantasztikus óévbúcsúztató buli várja a debrecenieket és a városban szilveszterezőket, a Kossuth téren.
A koncert a Gödör Klub nagytermében lesz, exkluzív hang-és fénytechnikával, sok meglepetéssel. Az estén az Óriás zenekar is játszik, valamint a Frenák Pál Társulat Mennono című előadása különleges, kék utazásra invitál mindenkit, Várnagy Kristóf előadásában. A koncertek után Vida Tóni Tordas Rádió Partyjára rophatja a nagyérdemű reggelig. Két év után új lemezzel jelentkezik az egykori Amorf ördögök énekesnője, a 2007-ben szólókarrierbe kezdett alternatív popdíva, Péterfy Bori és zenekara. A Nemzeti Színházban is dolgozó énekes-színésznő sanzon-punk-rock formációja nem tétlenkedett az elmúlt két évben: végigszáguldottak a hazai klubokon és fesztiválokon. A szerénység nélkül sikeresnek mondható debütáláshoz, a mára aranylemezes, cím nélküli első Péterfy Bori & Love Band-albumhoz képest az egyszerűen csak 2 címre keresztelt új anyag logikus folytatása a sanzonos-rockos világnak, de ezúttal kevesebb a sanzon, és több a nyers erő.
2004 volt az utolsó alkalom, hogy a Disney cég egy hagyományos, kézzel rajzolt, kétdimenziós rajzfilmet mutatott be, de öt év kihagyás után most úgy látták, ismét van értelme visszatérni a gyökerekhez. A feladathoz a klasszikus békakirályfi meséjét választották, de olyan alaposan átdolgozták, hogy alig lehet ráismerni. A feladathoz két igazi veterán Disney-rendezőt, John Muskert és Ron Clementst kérték fel, akiknek annak idején A kis hableányt és az Aladdint is köszönhették. A hercegnő és a béka le se tagadhatná ezen elődöket, hiszen mind szellemiségében, mind az animáció kivitelezésében nagyon közel áll hozzájuk. Olyan mesét hoztak tető alá, ami teljességgel mentes a felnőtteknek szóló kikacsintásoktól, és abszolút a gyerekközönséget veszi célba, de mindezt olyan természetes bájjal, a gagyit messze elkerülve teszi, hogy bármelyik morózus felnőtt lelket is gyerekké képes változtatni pár perc alatt. Az utóbbi években a rajzfilmek eléggé eltávolodtak a régebben olyannyira erőltetett musical-betétektől, de filmünk még ezt az idegesítő örökséget is ízlésesen, olykor kellemesen jazzes dalokkal hozza vissza.
Sok olyan ember van, aki Szenteste nem szeretne vidéken ülni nagyival, és a rokonsággal, bejglibe fulladva, ők inkább elmennének egy kocsmába, szórakozóhelyre, hogy egy habzó sörrel kezükben hátradőlhessenek és végre szusszanjanak egye. De sajnos minden zárva van 24-én. NOS ez így nem igaz, ugyanis a Szóda az egyetlen hely a városban, amelyik ezen a napon is nyitva van, és tárt karokkal várja a karácsonyi stresszbe belefáradt szórakozni vágyókat. Az elmúlt években anti-christmas party néven futó buli, kétség kívül a legnagyobb esemény a Szódában. Ha most nem szeretnéd a vidéki rokonoknál töltenie ezt a varázslatos estét, bizton állíthatom, hogy az év egyik legnagyobb bulijára számíthatsz, ha ellátogatsz karácsony este a Szódába. Úgyhogy, akit nem szólítanak el bokros teendői ezen a napon, annak a Szódában a helye! Boldog (Anti)-karácsonyt!
A Nagyteremben a Knotty Headz kezd, tőlük megszokott módon várhatóan az első percektől beindítja majd a hangulatot és onnantól nem lesz megállás. Őket követi a szintén nem kevésbé népszerű Riddim Colony, akik óriási meglepetéssel készülnek erre a bulira, a szenegáli Henry P vendégszereplésével. Henry P 15 éve készít felvételeket és számos reggae világnagysággal állt már egy színpadon szerte Afrikában és Európában. Kiváló énekesi kvalitásai, sokszínű stílusa, komoly mondanivalójú szövegei és mély átélésű előadásmódja miatt azonnal magával ragadja közönségét. Így lesz ez a Dürer kertben a Riddim Colonyval is, akikkel természetesen élőben fogja előadni a G.Ras-szal közös dalukat, a Burn Fyah lemez nyitószámát, a népszerű ’Rise Up’-ot is.
A nagyterem programját General Levy zárja, aki Londonból érkezik Budapestre, és már szintén nem ismeretlen a hazai reggae-rajongók körében, mivel az Irie Maffia első lemezének sikerszámán ő is közreműködött. Ezt a dalt (Bomboklaat) eddig még sosem mutatták be élőben, most a Dürer Kertben erre is sort kerítenek. Természetesen Ali G filmjéből legismertebb dalát sem kell majd nélkülöznünk (Incredible wicked). A nagyterem koncertjei közötti szünetben a Malacka és a Tahó és Dj Matic & Krama (Love Alliance) szórakoztatja majd a közönséget a kisteremben, illetve az előtérben az Afro Soul Sound részesíti kellemes fogadtatásban az újonnan érkezőket (vagy marasztalja a távozni készülőket).
A Belmondo zenekar harmadik albumának készülő megjelenését egy nagyszabású „utó-Karácsony-elő-Szilveszter” bulival ünnepli. A Zappa Caffé alsó szintjén megnyitott Szabad az Á szórakozóhelyre látogatók igen ígéretes partinak néznek elébe december 28-án. Az est három blokkból áll, három meglepetés-vendéggel és számos egyéb ínyencséggel várja a közönséget. Az első blokk egy akusztikus koncert, melyhez a zenekar Pusztai Csaba perkást kérte fel vendégként. A második rész az erőteljes hangzásé és a kőkemény rockzenéé – a Belmondo zenekar csap a húrok közé. A bűvös harmadik etapban pedig DJ Anód tolja a groove ritmusokat. Mindhárom szekció alatt Dombi Kati táncművész performansza teszi még teljesebbé az élményt.






