KISS – Sonic Boom
A KISS az 1998-as Psycho Circus óta nem vett fel új lemezt, csak élő albumokkal, koncertlemezekkel és újrakiadásokkal szórakoztatta a rajongóit. Ezt Gene Simmons azzal indokolta, hogy nincs lemezipar. “Jó lenne új Kiss-számokat írni, de mi lenne az üzleti modell? Feltesszük a számokat a netre ingyen?” Ezután Paul Stanley-től, is hallhattunk egy nyilatkozatot, 2006-ból. A gitáros akkor arról beszélt, hogy igen komoly kihívás az olyasféle zenekaroknak, mint a Kiss, új albummal előállniuk. Hiszen a rajongók “elviselik” ugyan az új dalokat, de azért igazából a régiekre kíváncsiak. Úgyhogy csak akkor szabad egy ilyen együttesnek stúdióba mennie, ha képes elfogadni, hogy az új lemez fogadtatása soha nem fog felérni az alkotók elvárásaihoz.
Arról is beszélt Stanley, hogy egyetlen esetben lenne ilyesmire hajlandó: ha teljes mértékű kreatív felügyeletet gyakorolhatna az anyag fölött; minden úgy szólna, ahogy ő akarja, kompromisszumok nélkül. Nos több mint tíz évvel az említett, utolsó stúdióalbum után megvalósult a gitáros nagyszabású elképzelése: Ugyanis az új album kész van és a producere maga Paul Stanley. Az említett két őstag mellett Tommy Thayer gitározik és Eric Singer dobol most a Kissben. Ez a zenekar történetének első lemeze, ahol kizárólag a tagok folytak bele a dalszerzésbe, ezen belül is elsősorban Paul Stanley zenei világa dominál: a tizenegyből kilenc dalban benne volt a keze, míg a jó öreg Gene hatot jegyez, háromnál pedig Thayert is a fazékhoz engedték.
Nos, elérkezett az idő, hogy 11 év után meghallgassuk a festett arcúak Sonic Boom-ját. A tagok lelkendeznek, hogy az album ilyen meg olyan fantasztikusra sikeredett, de mi egyszerű rajongók kicsit kételkedve állunk ehhez a visszatéréshez, de hallgassunk bele:
A legjobb számok számomra éppen azok, melyeket Stanley egyedül írt. Ilyen a kezdő dal a Modern Day Delilah ez inkább groove-os témájú, mint rockos, nyitódalnak ugyan ütős, dögös és találó nóta, de nem adja vissza a többi dalok stílusát és lendületét sem. De Stanley zsenialitását tükrözi az egészen király refrénű Danger Us, illetve a záró Say Yeah!, melynek hatására az ember azonnal újra is indítja a lemezt. Na de ne szaladjunk a korong végére, mert a második szám a Russian Roulette, igazi tömegénekeltető, nagyon könnyen megjegyezhető dal lett. A Never enough-nál beüt a KISS-es hangzás és az időutazás a 70-es évekbe, totál deja vu. Innentől aztán nincs megállás, a Yes I Know (Nobody’s Perfect) a soron következő szám, itt már én is elkezdtem az ütemre mozogni, de az igazi fanok, biztos, hogy léggityóba és headbangbe is kezdenek ezt hallván. Sőt előttem van, ahogy egy esetleges visszatérő koncertre erre tombol több ezer ember. Nagyon jó szám!
A Stand nagyon old school lett, amolyan tipikus amerikai, ritmusos rockmuzsika. Jó jó, nem üt akkorát, mert még mindig az előző számra ütöm a ritmust. A Hot and Cold totál csajozós dal, elején Simmons rekedtes, idő által tompábbá vált sármos hangjával: “hey what’s your name..” ha nem tudnám, hogy 60 éves, bedőlnék a csajozós hanglejtésnek. Singer is kapott egy dalt, ez a refrénjében erős All For The Glory-t, amire sokan mondják, ha Stanley énekelte volna, ez lenne a legjobb a korongon. Pedig igenis kellett rá ez a színfolt, kifejezetten jó Eric tán még füstösebb hangja. Az általam kíváncsian várt számra léptetek, a Stanley féle Danger Us-ra. Igeeen, ez az a jól megszokott ‘dinamitos’, hol meleg tónusú, hol annyira tipikusan KISS-es hang.
Az I’m an Animal pedig a brutál riffekkel, Simmons menetelős énekével a régi, keményebb KISS albumokon is megállta volna a helyét. Erre is lesz zúzda a koncerteken! A When Lightning Strikes szerencsére nem lassít, ami a tempót illeti, igazi rock’n'roll. És hogy a hagyományoknak is adjanak, Tommy Thayer is kapott a mikrofon mellett egy kis helyet, hogy a régi szép időket felidézve legyen egy „Ace” nóta is az albumon. És ami fölteszi az i-re a pontot, az a Say Yeah. Igazi közönség-énekeltetős, fejrázós dal.
Minden dallam ott van, ahol lennie kell, eltalált és stílusos az egész lemez, dúdolható szólókkal. Felülmúlta sokak várakozását. Így kell ezt kérem, váratni az éhes rajongókat sok évig, majd beletolni a szájukba egy igazi hangrobbanást. Ha ez az utolsó lemezük, – és simán el tudom képzelni, hogy ez az – akkor méltó módon zárták vele a sort…
KISS – Sonic Boom (Warner, 2009)
Zenészek:
Paul Stanley – ének, gitár
Gene Simmons – ének, basszusgitár
Eric Singer – ének, dob
Tommy Thayer – ének, gitár
Dalcímek:
Modern Day Delilah
Russian Roulette
Never Enough
Yes I Know (Nobody’s Perfect)
Stand
Hot and Cold
All For the Glory
Danger Us
I’m an Animal
When Lightning Strikes
Say Yeah
A legendás progresszív rock-zenekar a Porcupine Tree, saját fénnyel, hangosítással, vendégekkel érkezik fennállása óta először Budapestre, méghozzá november 1-én a Petőfi Csarnokba.
Egy igazi asztrológiai bravúrnak lehetünk szem és fül tanúi, mert a harmincasok nappala és éjszakája köszöntött ránk! Október 30-án a „Turning Thirty” névre keresztelt lemezét mutatja be a magyar underground zenei élet egyik legmeghatározóbb alakja. Bizony! Higgyétek csak el, Anorganik a.k.a. Deutsch Gábor, a zabolátlan basszusidomár betöltötte 30. életévét. Ünnepeljünk vele, mert megérdemli!
Végre egy hely, ami nappal központi találkahely, ahol barátok és király környezet vár, és egy hely, ahol ha leszáll az este leereszkedik a diszkógömb..JA és nem mellesleg, VÉGRE Budán van.
Ha azt hallom, keleti tánc és mese, felvillan előttam egy gyönyörű táncosnő, kecses csipőmozdulatokkal, érzem az édes, mézes finomságok, fűszeres italok ízét, és hallom az 1001 éjszaka meséit, és a fantasztikus keleti zenét. Mindezt egyben láthatjuk, hallhatjuk a PeCsa-ban, novemberben, hiszen az előző évek sikereit látva, az idén nyolcadszor rendezik meg a Keleti Táncok Fesztiválját. Most is a műfaj legjavából hívtak tánccsoportokat és szólistákat az estre. Céjluk, hogy bemutassák a keleti tánc műfajának sokszínűségét. Lesz indidai, marokkó és arab hastánc. Sőt: ismét fellép az ország egyetlen férfi hastáncosa is.
Annyira érdekes, hogy a cirkusz intézménye mennyire különböző érzéseket tud kiváltani az emberekből. Sokakat talán King óta a hideg kirázza a cirkusztól és pláne a bohócokról, vagy éppen az állatok parádéztatása ellen tiltakozik hevesen lelkes állatvédőként. Ezzel szemben sokakat elbűvöl ez a varázslatos világ, ahol egy pár órára maguk is kiszabadulhatnak a hétköznapok mókuskerekéből, és készségesen hagyják magukat „becsapni” és elkápráztatni. Hiszitek, vagy sem, az Ashton bátyók előadásai mindkét tábor tagjainak érdemi szórakozást nyújtanak. Nincsenek táncoló tacskók vagy korcsolyázó medvék és a bohócok sem hatalmas piros szájukkal „rémisztgetik” a nagyérdeműt, viszont annál több a humor és a szemfényvesztés! Igazi sarlatán ez a négy holland fiatalember!
A Tűzraktér pénteki és szombat esti programján táncosok keringőznek szabadrádiós DJ-kkel, képzőművészeti alkotások csárdáznak performanszokkal, és művészek bokáznak jazzre, zajra, improra, folkra, netán komolyzenére, miközben a másik teremből a kortárs kórus altjai és szopránjai szűrődnek át. Összművészeti fesztivál ez a javából, ahol semmi, de semmi nem garantált vagy éppen előre megtervezett. Minden meglepetés és véletlenszerű. Belépő nincs, csupán egy kis adományt, kísérletező kedvet és sok nyitott szellemiséget hozz magaddal!
Anette Streyl egy képzőművész, nem is akármilyen. Ő a világ leghíresebb épületeit figyelem!! KÖTI meg háromdimenziós alakban. Színes fonálból, részletesen, pontosan. Kifeszíti, felállítja, kilógatja, és ránk bízza, mire asszociálunk szilárd társadalmi szimbólumaink elpuhult tartásából. Felgombolyítja a politikát, a tömegfogyasztást és a kultúrát, így lesz száradó ruha, falból kinövő pamutmakett vagy épp 3D kötésminta a Reichstagból, a McDonald’s-ból na meg az IKEA-ból. Hát, nem épp kímélő mosás. Műgyűjtők kíméljenek, ez a kiállítás az átlagembernek szól. Elképzelem, amint az egyszeri műkedvelő otthonában állva gondolkozik: vajon hol mutatna legjobban a Deutsche Bank Frankfurt?
