Kategória: Koncert, Zene

Írta: egres

1 komment »

Gödör klub

2009. április 17. (péntek) 21:00

Az immáron nagykorúvá érett magyar zenekarnak összehasonlíthatatlan képessége van a pszichedelikus gitár alapú rockot kelet-európai hatásokkal és sámán tradíciókkal keverni.

 Mikor évekkel ezelőtt először jártam Korai-n, Vécsi Tibor (énekes) épp a közönségben táncolt ( azzal az összetéveszthetetlen Vécsis stílusával) és onnan énekelt, miközben a zenekar a színpadon játszott. Az egész előadásból lüktetés és energia áradt.

Ez a lüktetés azóta is a Korai Öröm igazi védjegye. A zenekar 1990-ben alakult, a zenekar szerint stílusuk világzene, de gyakran sorolják a pszichedelikus és a progresszív rock kategóriákba. Már első fellépéseiken is volt vetítés, melyek a mai napig még izgalmasabbá teszik a koncerteket.

1993-ban elkészült az első hanghordozó-kazetta (Tilos az Á-ban rögzített koncert). A folyamatos tagcserék után végül a zenekar tíz zenészből (a szokásos felálláson kívül sok ütős és egzotikus hangszerrel) és négy VJ-ből állt. A zenekar ekkor már havi rendszerességgel játszott a budapesti klubbokan. Eddigre kialakult a ma is jellemző “korais” hangzás, sok ütős és egzotikus hangszerrel. 1997-ben először léptek fel a nemzetközileg addigra már jól ismert Sziget Fesztivál nagyszínpadán és mind több koncertet adtak Magyarországon és külföldön egyaránt.

korai1Voltak már az év koncertzenekara, dalaik filmekben is szerepelnek, rengeteg külföldi zenésszel készítettek remixet, egyszóval igazán sokszínű és mára ‘nagy öregnek’ számító zenekarrá avanzsáltak.

A fiúk megint mozgalmas évnek néznek elébe. Megjelent új albumuk, 2009 címmel, mely (Ez a nyolcadik stúdiólemez) ötvözi a világzene, etno-trance-tribal-metál stílusokat. Instrumentális alapú, ugyanakkor két számában is közreműködik Tatjána Kalmükova orosz énekesnő, aki sámánének-improvizációt ad elő. A szentpétervári Ole Lukoje egykori vokalistája már a 2005-ös lemezen is hallható volt, nagyszerű hangjával!

 Érdeklődés mutatkozik az album németországi megjelentetésére. Már biztos, hogy a Korai Öröm márciusban, Ausztriában és Lengyelországban is fellép, áprilisban a hazai koncertek mellett szlovéniai, németországi és szlovákiai meghívásoknak tesznek eleget. Nyáron, Tokaj-Hegyalján, a Szigeten és a soproni Volt fesztiválon kívül Csehországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Szlovákiában és Szlovéniában is játszanak egy-egy fesztiválon.

Erről a lemezről már hallhattunk dalokat az előző koncerteken, itt a Gödörben a régi számok mellett, biztos erről is sok szám előkerül.

Táncoltatnak még minket, ezen az estén, Juhász Márton és barátai, akik idén Amerikában alakultak és a kortárs zene egyik fellegvárának számító bostoni Berklee College of Music  hallgatói, repertoárjukban saját, fúziós számok is szerepelnek.

psychoA Psycho Mutans már második lemezükkel a zsebükben, a Franciaországot, Szlovákiát, Szerbiát is érintő Sexy Voodoobilly Tour közben hozzánk is beugranak 17-én este. Meghatározhatatlan a zenei műfajuk, de karizmatikus, mással összehasonlíthatatlan énekkel és dallamos gitárral magával sodró zenével ismertetik meg a Gödörbe menőket.

Ezen az estén különleges- a vetítéseknek köszönhetően- vizuális és zenei élményben is részünk lesz, hiszen három igazán sokszínű és profi zenekar vár minket.

Belépő: 1000 Ft

www.godorklub.hu

 

Kapcsolódó cikkek:

  1. Szilveszteri Bulik 2012 Te már tud

Related posts brought to you by Yet Another Related Posts Plugin.

1 hozzászólás

Iratkozz fel comment rss csatornára vagy Trackback-elj
  • | Culture Pub | 2009-04-15, 12:18 |

    #1

    [...] megnyerheted a pénteki (2009. 04. 17.) Korai Öröm koncert belépőjét a Gödör Klubba, ha helyesen válaszolsz a honlapon feltett kérdésre! A válaszod [...]


Szólj hozzá:

Kereső

Csatlakozz!

Király? Az hát:)

Ezt is nézd meg

Mi irjuk! Te hirdetnél?


Google Pagerank, SEO tools